Navracsics Tibor: A közszolgálat nem csupán ügyek intézése, hanem a nemzet szolgálata is

A közszolgálatnak, a közigazgatásnak nemcsak az ügyek intézéséről kell szólnia, hanem ezt a munkát egy nagyobb jó, a közjó, a nemzet érdekében kell tenni – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa a Magyary Zoltán-díjak átadásán hétfőn, Budapesten.

NavracsicsNavracsics Tibor azt mondta, Magyary Zoltán születésnapjához - június 10. - igazodó közszolgálat napja azt is jelzi, hogy akik a közszolgálatban, a közigazgatásban dolgoznak, elkötelezettek a jelenért és a jövőért, egyben tiszteletben tartják a hagyományokat is.

Felidézte:

Magyary Zoltán volt az, aki a több nemzedékre visszavezethető közigazgatást megújította. Bizonyára nem vita nélküli az ő hagyatéka, de az, ahogyan felfedezte, hogy a közigazgatás nem csupán ügyek intézése, hanem a nemzet szolgálata is, mindannyiunk példaképévé avatja”

– mondta.

Navracsics Tibor szerint „ez a többlet” az, ami szándékaik szerint mostantól kezdve minden elismerésben, dicséretben és munkára buzdításban meg kell hogy jelenjen.     

Ne csupán az ügyek intézését, az állam szervezését, az polgárok kiszolgálását tartsuk célnak, hanem mindezt egy nagyobb jó, a közjó, a nemzet érdekében tegyük!"

– fogalmazott.

A Magyary Zoltán-díjat idén ketten vehették át, míg harmincöten Közigazgatás Szolgálatáért Érdemérem elismerésben részesültek.

A közigazgatásban széleskörű szakmai tapasztalatokon alapuló kiemelkedő életútja, valamint a területfejlesztés érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként Magyary Zoltán-díjat vehetett át Baráth Etele volt országgyűlési képviselő, miniszter, a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztálya és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése elnöke.

Szintén Magyary-díjban részesült a közigazgatásban eltöltött több mint két évtizedes kiemelkedő színvonalú szakmai munkája és példaértékű elkötelezettsége, valamint oktatói tevékenysége elismeréseként Gyurita Erzsébet Rita, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!