Navracsics Tibor: Nemzeti ünnepünk az újjászülető Magyarország jelképe

Március 15. talán a legszebb szimbolikával rendelkező nemzeti ünnepünk, mert az újjászülető magyarság, az újjászülető Magyarország jelképe – jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa kedden a Pesti Vigadóban, ahol állami kitüntetéseket adott át.

Navracsics

A tárcavezető hangsúlyozta: az 1848-as márciusi ifjaknak köszönhetően Magyarország nemcsak csatlakozhatott Európa nagy, demokratikus, polgári véráramához, hanem élen is járt azzal, hogy a legtovább tudta folytatni szabadságharcát, és a történelemben nem először és nem is utoljára, de talán a legnyilvánvalóbb módon kivívta a világ tiszteletét – tette hozzá.

Március 15-én egy olyan nemzedéknek adózunk tisztelettel, amely az életét, a boldogulását, sokszor a vagyonát, a családját, meggyőződését áldozta fel azért, hogy az utánuk következő nemzedékek boldogok lehessenek”

– emelte ki a miniszter.     

Az ünnepségen Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízásából Navracsics Tibor a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a Magyar Arany Érdemkereszt, a Magyar Ezüst Érdemkereszt és a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket adta át.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!