Navracsics Tibor: A területi felzárkóztatásra koncentrál a hazai fejlesztéspolitika

A hazai fejlesztéspolitika központi kérdése a területi felzárkóztatás, illetve a területi szemlélet erősítése – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa csütörtökön Budapesten, az Economx Növekedés és egyensúly (Macronomx) című konferenciáján.

NavracsicsNavracsics Tibor kifejtette: az elmúlt tíz évben centralizált struktúrában történt az európai uniós források elosztása, ami gyorsabb ütemű felzárkózást is hozott, ugyanakkor a területi szempontok kevésbé voltak hangsúlyosak.

A területfejlesztés 2022-ben ismét megjelent kormányzati szinten, és célul tűzték ki, hogy az ágazati szempontok mellett azonos értékűek legyenek a területi, helyi szintű szempontok”

– hangsúlyozta.

Magyarország 2004 óta folyamatosan zárkózik fel az Európai Unió átlagához, az adatokat vizsgálva azonban kiderül, hogy regionális szinten nem ilyen jó a helyzet, a hazai felzárkózás ugyanis jórészt Budapestnek köszönhető - hívta fel a figyelmet a miniszter.

Felidézte, hogy a főváros 2004-ben az EU egy főre jutó átlagos GDP-jének 129 százalékán állt, 2022-ben pedig 158 százalékán. Kiemelte ugyanakkor, hogy a viszonylag jó induló pozícióhoz képest az észak-dunántúli, a közép-dunántúli és főként a nyugat-dunántúli régióban nem volt lényegi javulás. Ennek alapvető oka a munkaerő elvándorlása Ausztriába és Németországba, ami ellen még mindig nem találtak megoldást – fogalmazott.

Navracsics Tibor kitért arra, hogy

Magyarország Csehországgal holtversenyben élen járt az uniós források lehívásában a 2014-2020-as ciklusban. A 2021-2027-es időszak is jól indult, az azóta bekövetkezett lassulást egyrészt az indokolja, hogy az unió három operatív program forrásainak 55 százalékát felfüggesztette Magyarország esetében, másrészt az uniós projektek utófinanszírozásúak, a költségvetés teherbíró képességének megfelelően lehet haladni”

– jelezte.

A miniszter elmondta: a tavaly decemberben elfogadott új területfejlesztési törvényre támaszkodva az eddigi település-alapú fejlesztéspolitika helyett a térségalapúra helyezik a hangsúlyt.

Felhívta a figyelmet az ország városhiányos térségeire, a belső perifériákra és a határmenti perifériákra, amelyek közül a miniszter a határmenti területek fejlesztését látja könnyebb feladatnak az egykor történelmileg összetartozó térségek összekapcsolásával.

A belső perifériák és a városhiányos térségek fejlesztésének nehézségeivel kapcsolatban kifejtette, hogy Magyarországon sok olyan, városi címet viselő település van, amelynek nincs térségi kisugárzása, ennek megoldására minél több figyelmet kell majd fordítani a közeljövőben – hangsúlyozta Navracsics Tibor.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!