Az országos közösségi értékvédelmi konzultáció után szerdán elindul a társadalmi egyeztetés is a helyi önazonosság védelméről szóló javaslatainkról, célunk, hogy azok a települések, amelyek szeretnének nagyobb védelmet kapni, a tervezett törvény segítségével meg tudják óvni az évszázadokon át védett helyi közösségeiket - erről is beszélt a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Debrecenben, a Megyei Jogú Várások Szövetsége közgyűlésén.
Navracsics Tibor a közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: ha a versenyképes Magyarországban hiszünk, a versenyképes önkormányzatokban is hinni kell;
az a cél, hogy az önkormányzatok világában együttműködés váltsa fel az egymásrautaltságot, azt közös cselekvésbe fordítsák az egymás mellett élő, gazdaságilag és a hétköznapi életben ezernyi ponton egymáshoz kötődő települések.
A miniszter a kormány egyik legfontosabb szövetségesének nevezte az MJVSZ-t. Kijelentette: az önkormányzatok azok, amelyek részben, mint helyi közösségek, megtartják a magyar nemzetet, de gazdasági központokként a magyar nemzetgazdaságnak is fontos motorjai. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium missziója, hogy segítséget nyújtson az önkormányzatoknak, hiszen elsősorban önkormányzatok szolgálják a helyben élőket a mindennapokban, az együttműködést ugyanakkor a térségekre is ki kell terjeszteni.
Sikeresnek nevezte a Versenyképes járások programot. Elmondta, eddig a támogatási keret kétszeresét jegyezték le, ami biztosítja, hogy nem marad felhasználatlan pénz a programban. Abban bíznak, hogy ha a jövő év elején megvonják a program mérlegét, azt mondhatják, a kezdet elég jól sikerült, hiszen az egymás melletti települések egymásra találtak és közös jövőre vonatkozó tervek is megfogalmazódtak. A tárcavezető bejelentette, hogy
szerdán társadalmi vitára bocsátják a helyi önazonosság védelméről szóló törvény tervezetét, amellyel a többi mellett arra kívánnak megoldást találni, hogyan lehetne a jogállamhoz és a demokráciához méltó jogi eszközöket nyújtani azon helyi közösségek számára, amelyek úgy érzik, hogy a folyamatos beköltözési hullámok veszélyt jelentenek az önazonosságukra vagy a helyi infrastruktúrára.
Az általunk elkészített koncepciót március eleje óta több mint kétezer önkormányzati szereplővel, civil szervezettel egyeztették. Reményét fejezte ki, hogy az Országgyűlés a tavaszi ülésszakban el tudja fogadni a törvényt, ami nyáron hatályba is léphet.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöke kijelentette, az önkormányzatok a kormány szövetségesei abban, hogy a Versenyképes járások programban idén rendelkezésre álló 65 milliárd forint a jövőben megduplázódjon vagy akár triplázódjon, mert ez adja meg a vidék versenyképességét.