Orbán Viktor: Február 1-ig maradnak a korlátozó intézkedések

„Az oltások biztonságosak és szükségesek. Én is be fogom oltatni magam, amikor sor kerül rám” – közölte a miniszterelnök a Kossuth Rádióban, pénteken.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején elmondta, 42 549 egészségügyben dolgozót oltottak már be eddig.

Az idősotthonokban lakók nyolcvan százaléka vállalja az oltást

Kezdetben nagy volt a fenntartás, de ez folyamatosan csökken, így már az idősotthonok oltása is megkezdődhetett, a hétvégén pedig minden 150 feletti otthonban megkezdődik az oltás – mondta el a kormányfő.

Orbán Viktor

Mint fogalmazott, a lakók nyolcvan százaléka vállalja az oltást, a dolgozók közül kevesen, ezért arra kéri őket a miniszterelnök, hogy vállalják az oltást. A kormányfő elmondta, ő is beoltatja magát, amikor az oltási tervben sorra kerül. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy eddig 80 ezer vakcina érkezett hazánkba, ami szerinte kevés, ezért

az Operatív Törzs február elsejéig meghosszabbítja a fennálló szabályokat,

így a középiskolákban is marad az online oktatás és az éjszakai kijárási tilalom is.

„Más a mi válságkezelésünk, mint a nyugat-európaié, ahol gyakran változnak a szabályok, Magyarországon ezzel szemben kiszámítható rendszer van” – tette hozzá a miniszterelnök. „A kiszámíthatóság annyira fontos, mint a hatékonyság, nem szeretnénk rángatni a szabályokat” – emelte ki.

Az uniós vakcinabeszerzés nagyon lassú

Kórházban 5297 embert kezelnek, lélegeztetőgépen 372 ember van, 2907 új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában, 115-en haltak meg – ismertette a mai adatokat a miniszterelnök.

A kormányfő elmondta, minden ország máshogy kezeli a halottak statisztikáját, ezért nehéz összehasonlítani a számokat. Úgy látja, hogy a 2020 és a 2019-es évek halálozási adatainak különbsége adja a koronavírus miatt meghaltak számát. Ezek alapján Magyarország jobban teljesített, mint Belgium, Spanyolország, Hollandia, Svédország. Már csak karnyújtásnyira van a győzelem, amit úgy nevezünk, hogy vakcina – fogalmazott a miniszterelnök.

Az uniós vakcinabeszerzés nagyon lassú, ezért tárgyal az ország Izraellel, Oroszországgal és Kínával.

„Nem vagyunk irigyek, gratulálhatunk a briteknek” – mondta Orbán Viktor arra reagálva, hogy Nagy-Britanniában több embert oltottak be, mint az unióban.

Büszkék lehetünk az orvosokra, ápolókra, tanárokra

„Azokat kell elsőként beoltani, akiket elvihet a vírus, az oltási terv is ennek megfelelő” – szögezte le a kormányfő. Orbán Viktor kiemelte, „vigyázni kell, nem tudunk még mindenkit beoltani, akiknek a vírus elveheti az életét, ezért tartsuk be a szabályokat” - kérte a miniszterelnök, aki kiemelte az egészségügyben dolgozók rendkívüli munkáját. Szerinte

büszkék lehetünk az ápolókra és az orvosokra, akik rengeteg ember életét mentették meg, és sokakat meggyógyítottak. Ugyanígy kiemelte, hogy az iskolák hatékonyan, gyorsan álltak át a digitális oktatásra. A tanárok is kiválóan teljesítenek.

Arról is beszélt, hogy bár a magyarok nem boldogak a korlátozások miatt, de mindannyian belátják, hogy összefogásra van szükség ebben az időben, ezért ahogyan az ország küzd az elismerésre méltó.