Orbán Viktor: Kijárási korlátozást vezettünk be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között

Szombattól kijárási korlátozást rendelt el a kormány – jelentette be Orbán Viktor pénteken reggel. A miniszterelnök elmondta még, hogy a járvány csúcspontján akár tízszeres terhelésnek lesz kitéve a hazai egészségügy. A zavartalan működés biztosítása érdekében hétfőtől megérkeznek az egészségügyi intézményekbe a kórházparancsnokok.

Orbán Viktor miniszterelnök

Kijárási korlátozást vezettünk be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. A lakóhely csak alapos okokból hagyható el – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország! című műsorában az operatív törzs ülését követően. A miniszterelnök elmondta: ez nem kijárási tilalom, az intézkedés ésszerű és arányos, a boltba, gyógyszertárba,orvoshoz, munkába továbbra is lehet járni.

– Nemzetközi példák alapján hoztuk meg a döntést, alapvetően a bajor eljárásból indultunk ki, de ez egy kicsit szigorúbb – tette hozzá. Elmondta: hogy a 65 év felettiek napközben 9 és 12 óra között látogathatják a gyógyszertárakat, drogériákat. A cél, hogy az időseket szétválasszák a fiatalabb, lehetséges vírushordozóktól.

A rendőrség nem kényszerítse az embereket

Az alapos indokok között felsorolta: hogy aki nem tudja ellátni napközben gyermekét, továbbra is lehet vinni olyan iskolai csoportba, ami nem több mint 5 fő. Szabadba lehet menni, de nagyobb távolságot kell tartani. A rendőrséget felkérte a miniszterelnök, hogy ne kikényszerítsék a szabályok betartását, hanem elsősorban annak betartására biztassák, figyelmeztessék az embereket.

– Szabálysértésének fog minősülni, aki felszólításra sem tartja be tilalmat, helyszíni bírság lesz kiszabható – mondta a kormányfő.

Kedden egyértelmű jogi helyzet lesz

– Határozottan nem politikára van szükség mostanság, hanem összefogásra – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, aki reményét fejezte ki, hogy az
ellenzék is felveszi ezt a lelkületet. A miniszterelnök utalt rá, hogy az ellenzék nem járult hozzá a gyors döntéshez, ezért a rektorok, intézményfenntartók, és a belügyminiszter intézkedett.

– Kedden egyértelmű jogi helyzet lesz – tette hozzá.

Ne akadályozzák a magyarokat, ha segíteni nem tudnak

Az uniós kritikák kapcsán azt mondta: a koronavírussal kapcsolatos törvénytervezetet vizsgálgathatják, „de ez most nem az okoskodás
ideje, itt most járvány van, életeket kell menteni”.

– Ne akadályozzák a magyarokat, ha segíteni nem tudnak- tette hozzá. A miniszterelnök elmondta továbbá, hogy az uniótól segítséget nem nagyon kap az ország, a V4-ekkel tudunk együttműködni, segítséget pedig Kínától és a Türk Tanács tagjaitól kaptunk eddig.

– A válság után érdemes lesz megkérdezni, hogy hol voltak az EU járványügyi szakértői, azok mit mondtak – jegyezte meg.

Most azoknak jár köszönet, akik a frontvonalban dolgoznak

A gazdaságvédelem kapcsán azt mondta: hogy most elsősorban azoknak jár köszönet, elismerés, akik a frontvonalban, az egészségügyben,
rendvédelemben dolgoznak. Ugyanígy az üzemekben, kereskedelemben, közigazgatásban dolgozóknak is köszönetet mondott. – Ez egy háború,
amelyben a mindenkinek köszönet jár, az ország fegyelmezetten hajtja végre az intézkedéseket – szögezte le.

A járvány csúcspontján tízszeres lehet a terhelés

A jelenlegi stratégia kapcsán elmondta: azon dolgozik a kormány, hogy a vírus terjedését lelassítsa. – Amikor eljutunk a járvány
csúcspontjára, akkor a mostanihoz képest tízszeres terheléssel kell szembesülnie az egészségügyi ellátórendszernek, erre kell
felkészülnünk emberben, készletben – hívta fel a figyelmet a kormányfő. Hozzátéve: ehhez katonai terv kell, ez alapján működik majd
az ország is. – Hősies orvosokra, ápolókra, fegyelmezett betegekre és hozzátartozókra van szükség – tette hozzá.

Hétfőtől érkeznek a kórházparancsnokok

Az interjúban elhangzott: a készletgazdálkodás része, hogy hétfőtől megjelennek a kórházparancsnokok, ők egyenruhások, akik a járványügyi
intézkedések betartását, a készletezést munkaerő gazdálkodást ellenőrzik, biztosítják.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!