Én egy utcai szabadságharcos voltam és vagyok, a szabadságot ma Brüsszelből fenyegeti veszély, ez ellen kell harcolnunk - jelentette ki Orbán Viktor a francia LCI tévécsatorna vasárnapi műsorának adott interjúban. Magyarország miniszterelnöke Marine Le Pen meghívására érkezett Franciaországba, mert hétfőn az európai patrióták ott tartják nagygyűlésüket.
Orbán Viktor leszögezte, „a mi kultúránk alapja a szabadság, a részvétel, a demokrácia, (...) nekünk ezt kell erősíteni”. Elmondta: dolgozik azon, hogy Európában legyen konzervatív, nemzeti, keresztény többség újra, mert az Európai Uniónak vissza kellene térnie a gyökereihez.
Európának jelenleg gyenge vezetése van, rossz válaszokat adnak a bajokra.
Félrekezelték a migránsválságot, a koronavírus-járvánnyal járó válságot, a zöld átmenetet, a háborút, a szankciókat, és minden válságot arra használnak, hogy centralizáljanak, és jogköröket vegyenek el a nemzetállamoktól – fejtette ki a miniszterelnök.
Közölte, a szuverenisták azért is szeretnének együttműködni, mert a brüsszeli bürokráciát meg kell fékezni, vissza kell szerezni a nemzeti jogokat.
Az Európai Unió nagy gondolat volt: béke és jólét, de ma már nem ugyanaz, amihez annak idején Magyarország is csatlakozott, se béke, se jólét.
Franciaországban „a szuper-Európa versus szuverenista ügyben” már csak egyetlen harcostársa maradt, Marine Le Pen. 2027-ben, ha Le Pen lenne az elnök, szívesen segítené abban, hogy olyan hétéves uniós költségvetést alkossanak, amely nem szórja el a pénzt a háborúra, nem engedi erősödni a bürokráciát, és visszaadja a nemzeteknek azokat a jogait, amelyeket jogosulatlanul vett el a brüsszeli központ – mondta Orbán Viktor.
Kitért arra is, amióta a britek kiléptek az EU-ból, radikálisan megváltozott a helyzet. Korábban a britek és a közép-európaiak egy erős szuverenista blokkot alkottak, „nem engedtük, hogy Brüsszel elvegye a hatásköreinket”. Ma Európában az történik, amit a franciák és a németek akarnak, „mi nem tudjuk blokkolni az ő akaratukat többé”.
Ukrajnával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: Ukrajna alkalmatlan arra, hogy a NATO vagy az Európai Unió tagja legyen, ez geopolitikai realitás.
Ukrajna már a háború előtt is egy csődben lévő állam volt, beemelése az unióba gazdasági csődöt jelentene a számunkra
– mutatott rá a kormányfő. Az ukrajnai háború megoldását illetően kijelentette: tűzszünetet kell kötni, békét kell kötni és egy tartós európai biztonsági megállapodást kell kötni Oroszországgal.
Meglátása szerint sem az európaiak, sem az ukránok nem tudnak megállapodni az oroszokkal, az ukránok azért nem, mert éppen elvesztik a háborút, az európaiak pedig gyengék. „Megoldást egy orosz-amerikai megállapodástól várok” – közölte. Hozzáfűzte,
Oroszországgal csak az erő nyelvén lehet beszélni, ezért Európának erősnek kell lennie, most viszont gyenge, ezért van szükségünk az amerikaiakra.
A miniszterelnök emlékeztetett: az unió keleti irányú bővítése korábban úgy történt, hogy először mindenkit felvettek a NATO-ba, ami garantálta, hogy a terület katonailag biztonságos, és csak utána követezett az EU-tagság. Ma viszont ez lehetetlen, mert Ukrajna NATO-tagsága azonnali és közvetlen háborús fenyegetést jelentene Oroszországgal – figyelmeztetett Orbán Viktor.
Az illegális bevándorlásra vonatkozó kérdésre elmondta: Magyarország nem engedi be a migránsokat, de Brüsszel erre azt mondja, hogy „nincs hozzá jogotok”, és minden nap fizetni kell egymillió dollárt. A mostani uniós migrációs szabályok nem megfelelőek, fel kell lázadni ellenük. „Nem engedhetjük, hogy migránsok felborítsák a rendet az utcáinkon, engedélyünk nélkül lépjenek be egy országba, erőszakoskodjanak a lányainkkal és az asszonyainkkal, embereket öljenek meg, antiszemitizmust és homofóbiát terjesszenek”.
Nem szabad megengedni, hogy a máshonnan érkező idegenek többségbe kerüljenek
- szögezte le. Elutasította, hogy a demográfiai problémákra Magyarországon a migráció megoldás lenne. Magyarország a családok és a keresztény hagyományok megerősítésével kívánja megoldani ezeket a problémákat.
A nők Magyarországon Európában a legszélesebb jogokat élvezhetik, egyebek között a legerőteljesebb családtámogatási rendszernek köszönhetően – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A Pride-ra vonatkozó kérdésre kijelentette:
olyan gyülekezést, amely a gyermekek számára nem kívánatos, Magyarországon nem lehet tartani, mert az alkotmány szerint a gyermekek védelmének joga minden más jogot megelőz.
De kijelöltek olyan helyszínt, ahol a gyűlést megtarthatják – jegyezte meg Orbán Viktor.
Beszélt arról is, hogy Magyarországon a sajtó teljesen szabad, a média tekintélyes része külföldi kézben van, és külföldről finanszírozzák. Azok a kritikák, amelyeket Magyarországon teljesen szabadon el lehet mondani, sokkal életerősebbek és radikálisabbak, mint a legtöbb európai országban – tette hozzá.
A magyar külpolitika lényege szerinte, hogy „barátokat gyűjts az országod számára”. A magyar kormány az Európai Unió mellett Kínával, Oroszországgal és az Egyesült Államokkal is együtt kíván működni - közölte, hozzáfűzve ugyanakkor:
nem akarom megengedni, hogy bárki beleszóljon abba, a magyarok hogyan éljenek; se Brüsszel, se Washington, se Moszkva.