Országszerte megemlékeztek a kereszténydemokraták 1848/49 hőseiről

A jogszabályok és a járványügyi helyzet követelte óvintézkedések betartása mellett emlékeztek a KDNP országos és helyi politikusai a forradalom és szabadságharc eseményeire és hőseire március 15-én.

Hollik István: Külön is együtt vagyunk

Március 15.

A kokárda ma nemcsak a 48-as hősök szimbóluma, hanem jelképe a vírus elleni küzdelemnek is, és bár a járvány szétválaszt bennünket egymástól, tudnunk és éreznünk kell, hogy magyarságunkban külön-külön is együtt vagyunk”

– mondta március 15-ei videóüzenetében a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hollik István a közösségi oldalán Tisztelet a múlt és ma hőseinek! címmel hétfőn közzétett videóban arról beszélt: idén nem ünnepelhetjük úgy március 15-ét ahogyan megszoktuk. „Üresek az utcák és árván lobognak a nemzeti színű zászlók is” – fogalmazott. Hozzátette: mintha évtizedek teltek volna el azóta, hogy együtt ünnepeltük ’48 hőseit. A kereszténydemokrata honatya szerint azonban 1848 üzenete cseppet sem halványult. Hollik István hangsúlyozta:

173 éve a Habsburgok rabigája ellen kelt fel a magyar, ma pedig a vírust akarjuk legyőzni, hogy végre visszakaphassuk a szabadságunkat.

„Akkor is és most is vállt vállnak vetve küzdöttünk, mert örök magyar igazság: együtt erő vagyunk” – mondta.

Március 15.

Szerinte a kokárda éppen ezért ma nemcsak a 48-as hősök szimbóluma, hanem jelképe annak a küzdelemnek, amit a vírus ellen vívunk. „És bár a járvány szétválaszt bennünket egymástól, tudnunk és éreznünk kell, hogy magyarságunkban külön-külön is együtt vagyunk” – zárta videóüzenetét Hollik István

 

Az ünneplés szándéka belülről fakad, de a közösségben teljesedik ki – KDNP-s országgyűlési képviselők ünnepi gondolatai

Szászfalvi László

„Barcson Koós Csaba polgármester úrral lelepleztük az újonnan felállított Petőfi-szobrot és a ‘48-as hőseink emlékére megkoszorúztuk azt. Sajnos a koronavírus-járvány miatt ezt csak ilyen formában tehettük meg. Méltó és gyönyörű új emlékhely jött létre Barcson. Tisztelet a bátraknak!” – számolt be Szászfalvi László, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője a legfrissebb hírekről közösségimédia-bejegyzésében.

Ugyancsak a Facebookon fejtette ki ünnepi gondolatai Juhász Hajnalka. „1848 üzenete adjon erőt nekünk: ha egy nép, nemzet büszkén tekint magára, olyan összefogásra képes, mellyel példát mutat a világnak!” – írta a KDNP Nőtagozatának elnöke.

juhász Hajnalka

 

Seszták Miklós szabolcsi választókerületében töltötte nemzeti ünnepünket. „A koronavírus-járvány miatt a tavalyi évhez hasonlóan, idén sem a megszokott keretek között zajlott Kisvárdán az ünnepi megemlékezés. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről megemlékezve a járványügyi szabályok szigorú megtartása mellett helyeztem el Petőfi Sándor mellszobránál a megemlékezés koszorúját Leleszi Tiborral, Kisvárda város polgármesterével.

Seszták Miklós

Ezt követően néhány gondolatban az egykori és a mai hősökre emlékeztem: »Minden korszaknak, minden forradalomnak megvannak a hősei.

Ma is hősöket ünneplünk: az orvosokat, az ápolókat, a tanárokat, a betegeket, az egyedül nevelő szülőket. Nekünk ma ők a hőseink.

Ezért ma is gondolnunk kell rájuk.«" –  fogalmazott a KDNP-s parlamenti képviselő.

Seszták Miklós

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke szerint

az ünneplés szándéka belülről fakad, de a közösségben teljesedik ki. Ezért nehéz ez a mai ünnep, ahogy minden más az életünkben. Arra azonban jó alkalom, hogy elmélkedjünk a szabadság természetéről egyéni és nemzeti életünkben.

Tisztelet azoknak, akik áldozatok árán is küzdöttek a nemzeti szabadságunkért” – fogalmazott Harrach Péter, a kereszténydemokraták parlamenti frakcióvezető-helyettese.

 

A magyarság sorsát meghatározó eseményre való emlékezés erőt adhat a járvány elleni közös küzdelemhez

A Kereszténydemokrata Néppárt megyei és települési vezetői, önkormányzati tisztségviselői – ha szűk körben is – ugyancsak megemlékeztek a forradalom és szabadságharc eseményeiről és résztvevőiről.

Veszprém

Veszprémben a járványügyi szabályok értelmében szűk körben helyezte el a megemlékezés koszorúját a KDNP Veszprém városi és megyei szervezete nevében Halmay György városi elnök és Németh Ákos megyei választmányi tag.

Sopron

Sopronban a Petőfi-szobornál Tóth Éva, a KDNP városi elnöke és Szepesi István elnökségi tag helyezte el a tisztelet koszorúját és a megemlékezés virágait a szűk körű koszorúzáson, amelyen részt vett Sopron város vezetése – Farkas Ciprián polgármester, Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterek, továbbá Barcza Attila országgyűlési képviselő.

Tóth Éva, a KDNP Soproni Szervezetének elnöke elmondta: ugyan rendhagyó a 2021. évi nemzeti ünnep, amelyen szabadságunkat egy láthatatlan ellenség, a koronavírus-járvány akadályozza, de éppen a magyarság sorsát meghatározó ünnepre való emlékezés az, amit erőt ad a közös küzdelemhez.

Sopron

„A mai ünnepen kívánom, hogy, hogy minden magyar lelkét hassa át a tudat, hogy az ünnep lényege nem a külsőségekben van. Amint a forradalomnak, úgy a mai időknek is megvannak a hősei, mindazok, akik a járvány leküzdéséért tesznek. Ma is ugyanúgy fontos az összefogás, a kitartás a közös ügy érdekében. 1848. március 15-e, a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb napjaként – határon innen és túl minden magyar ünnepeként –a küzdelmes időkben is erősítsen, adjon hitet, reménységet mindannyiunknak” –  tette hozzá az elnök.

Szeged

Szegeden a KDNP városi és megyei elnöksége nevében Kalmár Ferenc miniszteri biztos, Polner Eörs, a Csongrád-Csnád Megyei Közgyűlés alelnöke, Haág Zalán és Mihálffy Béla szegedi önkormányzati képviselők, valamint Tóth Jakab helyi elnökségi tag koszorúzott a Kossuth-szobornál. Haág Zalán, a KDNP városi elnöke részt vett az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség helyi szervezetének koszorúzásán is Szeged egykori országgyűlési képviselője, Klauzál Gábor szegedi szobránál.

Szeged

„A huszonévesen sikeres diétai követként, majd élete delén az első felelős kormány minisztereként és élete végén Szeged országgyűlési képviselőjeként is a hazát szolgáló Klauzál Gábor egész közéleti pályájával példát mutat minden szegedi, politikával foglalkozó polgár számára történelmi helyzettől, életkortól és pozíciótól függetlenül. Az ifjú kereszténydemokratákkal ezért róttuk le tiszteletünket közösen az ő szegedi szobránál” – fogalmazott Haág Zalán.

Kecskemét

A KDNP Bács-Kiskun Megyei Szervezete és a KDNP kecskeméti szervezete közösen hajtott fejet Kossuth Lajos hírös városbeli szobránál és koszorúzott a márciusi forradalom hősei előtt – olvashatjuk Mák Kornél megyei KDNP-elnök, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke Facebook-oldalán.

Kecskemét

A miskolci kereszténydemokraták ugyancsak Kossuth Lajos szobránál emlékeztek a borsodi megyeszékhelyen Molnár Péter helyi KDNP-elnök vezetésével.

Miskolc