Példaértékű a magyar oltási kampány

Szászfalvi László kérdezett, Rétvári Bence válaszolt az Országgyűlés hétfői ülésén. Az alábbiakban a két kereszténydemokrata politikus felszólalását olvashatják.

Szászfalvi LászlóSzászfalvi László, a KDNP frakcióvezető-helyettese az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 3-án

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Múlt héten újabb mérföldkőhöz érkeztünk a koronavírus elleni harcban,

elértük a négymillió első beoltott főt, ami lakosságarányosan tekintve egészen egyedülálló teljesítmény nemcsak Európában, hanem világszerte is.

Ennek köszönhetően szombatra a fokozatos nyitás újabb lépcsőfokához érkeztünk. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára megnyíltak a vendéglátóhelyek belső terei, a szállodák, a szabadidős létesítmények, állatkertek, múzeumok, mozik, színházak, edzőtermek és sportesemények, és ezeket a helyeket rokon kíséretében kiskorúak is látogathatják. Fontos hangsúlyozni, hogy erre azért van lehetőség, mert Magyarország lakosságának több mint 40 százaléka megkapta az első oltást.

Tisztelt Államtitkár Úr! Már a második hullám során világossá vált, hogy a vírust csupán korlátozó eszközökkel nem lehet legyőzni, a hatékony megoldást egyedül a vakcina jelenti. A Fidesz-KDNP-kormány felismerve ezt, a lehető leggyorsabban alternatív megoldásokat keresett, hogy a minél nagyobb átoltottság mielőbb elérhető legyen.

Ehhez képest

a baloldal a közös összefogás és a járvány mielőbbi legyőzése helyett saját pártpolitikai céljait helyezi előtérbe.

Miközben a baloldali politikusok az oltás ellen kampányolnak, maguknak beadatják a védőoltást. Már a járvány elején azzal próbálkoztak, hogy diktatúrát kiáltottak, és nem akarták megadni a kormánynak a szükséges veszélyhelyzeti felhatalmazást, aztán álhíreket kezdtek terjeszteni, kamuvideókat gyártottak, és folyamatosan oltásellenes kampányt folytatnak.

Tisztelt Államtitkár Úr! A fentiek alapján tehát kérdezem, ön hogyan látja, ki áll az oltás mellett és ki ellene. Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. Köszönöm.

RÉTVÁRI BENCE (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt hónapokban egy példa nélküli baloldali magatartásnak lehettünk itt a parlamentben is szem- és fültanúi, már

november óta elmondta a baloldal, hogy mást sem fog tenni Brüsszelben, mint hogy megpróbálja megakadályozni, hogy magyar embereket akár kínai, akár orosz vakcinákkal beoltsanak.

Sőt, itt a magyar parlamentben egy mai napig vissza nem vont, sőt kettő vissza nem vont határozatuk is van, ami szintén ellehetetlenítené azt, hogy emberek millióit - most már mondhatjuk, hogy millióit, hiszen legalább másfél millió emberről van szó - megvédjük a koronavírus-fertőzés bármilyen következményétől azáltal, hogy kínai vagy orosz vakcinát kapnak.

Szerencsére az emberek jó része nem hallgat a baloldalra Magyarországon, csak áprilisban 800 ezren regisztráltak a koronavírus-oldalon.

Arra biztatunk mindenkit, hogy regisztráljanak még, hiszen a következő hetekben már lesz annyi oltás, hogy mindenkit közvetlenül a regisztráció után is be lehet oltani. És látható, hogy semmi olyasfajta mellékhatása nincsen, mint amivel próbált a baloldal riogatni, egyrészt, hogy ne biztosítana védelmet a kínai vagy orosz vakcina, vagy pedig olyan mellékhatásai lennének, amelyek veszélyesek. Egyik sem történt meg, pedig világszerte már tízmilliókat oltottak be ezekkel az oltóanyagokkal.

Ha megnézzük áprilisban a fertőzöttek és a beoltottak arányát, azt láthatjuk, hogy 126 ezer új fertőzött mellett 15-ször annyi ember kapta meg a védőoltást, 1,9 millió ember.

Tehát jól halad Magyarország ezen a téren. Ezt a WHO is elismerte, idézem szó szerint Hans Klugét, a WHO regionális vezetőjét: „Magyarországon példaértékű oltási kampányt folytatnak, életmentő eszközként tekintenek a vakcinára, amelynek kérdése túlmutat a geopolitikán.” Ezzel szemben a magyar baloldal néha a regisztrációt támadja, néha a hatásosságát vonja kétségbe az oltásnak.

És ha már Arató képviselő úr itt bekiabált, hadd idézzem Arató Gergelynek Arató Gergelyt: „Nem kérünk olyan vakcinákból, amelyeket európai szakemberek nem is vizsgáltak - mert Arató Gergely szerint a magyar szakember nem európai szakember -, és a hírek szerint a hatékonyságuk az 50 százalékot sem éri el.” Hát, ebben is ön nyíltan hazugságon lett rajtakapva (Varga Mihály: Szégyen!), képviselő úr, kétszeresen is. (Varga Mihály: Szégyen!)

Rétvári BenceRétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 3-án (Fotó: MTI / Bruzák Noémi)

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr!

Örömteli dolog volt miniszterelnök úr pénteki bejelentése, miszerint az érettségit követően elindul a 16 és 18 év közöttiek oltása is.

Ezalatt a kormányzati vakcinabeszerzéseknek köszönhetően pedig már annyi vakcina van Magyarországon, hogy mindenki számára elegendő, aki be akarja oltatni magát.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mi megítélésünk szerint az oltás nemzeti ügy, nem lehet a pártpolitikának az eszköze. A baloldal ne bizonytalanítsa el főleg a saját szavazóit, hanem inkább segítse a tömeges oltást, hogy minél hamarabb, minél gyorsabban a normális keretek között élhessük tovább az életünket.

Köszönöm szépen válaszát.