Pest megye északi részén 16 templom újulhat meg kormányzati támogatásból

Pest megye északi részén 213 millió forintos kormányzati támogatásból 12 településen 16 templom újulhat meg – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Szobon.

Soltész Miklós elmondta, hogy a kormány által még húsvét előtt, a nagyhéten elfogadott templomfelújítási program keretében a 26 milliárd forintos keretből a határon belül 1400 templom, a határon kívül pedig 400 templom rekonstrukciójára juthat támogatás.

Hozzátette, hogy Pest megye északi részén a támogatásból 8 katolikus, 5 református és 2 evangélikus templom, valamint 1 zsidó felekezeti imaház újulhat meg a következő években. A felújítás fontossága mellett hangsúlyozta azt is, hogy ezekből az összegekből helyi vállalkozások jutnak munkához.

Megújuló Pest megyei templomokRétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a párt alelnöke (balról a harmadik), Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke Ferencz Gyöngyi polgármester és Medgyes Tibor plébános (balról jobbra) közös sajtótájékoztatójukon a szobi római katolikus templom előtt 2021. május 3-án. Pest megye északi részén 213 millió forintos kormányzati támogatásból 12 településen 16 templom újul meg (Fotó: MTI / Mohai Balázs)

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy a 16 nyertes pályázó mögött élő közösségek vannak, ezeken a helyeken a közösségi élet színtere a templom, illetve az imaház.

Az államtitkár beszélt arról, hogy Pest megye 4-es számú országgyűlési egyéni választókerületében Bernecebaráti, Kóspallag, Rád, Vác, Szob, Vámosmikola, Kismaros, Kosd, Nagymaros, Perőcsény, Verőce és Csővár templomai újulhatnak meg a kormányzati támogatásból.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!