A politikai kommunikáció állt a kereszténydemokrata megyei tréning fókuszában Lakiteleken

A KDNP Pest vármegyei és Bács-Kiskun vármegyei szervezete tartott közös tréninget a napokban Lakiteleken, melynek fő témája a helyi közösségekben dolgozó kereszténydemokrata politikusok nyilvános megjelenése volt.

A programot Latorcai Csaba ügyvezető főtitkár nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy a politikai kommunikációnak fontos szerepe van abban, hogy értékeinket hitelesen megjelenítsük a társadalom számára.

Lakitelek

A kommunikáció eszközeivel élve tudjuk eljuttatni üzeneteinket minden korosztály számára. A fiatalab generációkhoz a közösségi média által adott lehetőségeket is ismerni és használni kell. A politikai közösség építésének fontos része, hogy képezzük magunkat minden területen.

GaalGaal Gergely, a KDNP Pest vármegyei elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a kereszténydemokrata politikai közösség alulról építkezésében nagy szerepe van az önkormányzatokban dolgozó politikusoknak, akiknek professzionális munkája ennek elengedhetetlen feltétele.

Mák KornélMák Kornél, a KDNP Bács-Kiskun vármegyei elnöke részben személyes példákon keresztül világított rá a helyi politizálás fontosságára.

Lezsák

A kétnapos program résztvevőit Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum Egyesület elnöke, az Országgyűlés alelnöke is köszöntötte, megosztva velük saját tapasztalatait és a gyakorlatban jól működő kezdeményezéseket, megjelenítve ezzel a Nemzeti Fórum és a KDNP közötti bajtársi együttműködést is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!