Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén június 9-én ünneplünk. Az Ószövetségben is jelen van az ünnep, húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet későbbi korok ógörögül pentékoszténak (ötvenedik, vagyis a húsvétot követő 50. nap) mondtak. Ebből ered az ünnep magyar elnevezése.
Az Ószövetségben kétféle értelmezése volt pünkösd ünnepének. Kezdetben a hetek ünnepe volt, aratási ünnep, amely során az első termést felajánlották Istennek, de később, s Jézus korában már bizonyosan új értelemmel gazdagodott: a törvényadás és a Sínai-hegyen kötött szövetség ünnepe lett. Azáltal, hogy a Szentlélek azon a napon áradt ki, amelyen az Istentől kapott törvényt ünnepelték, jelzi, hogy ennek az addigi ünnepnek a tartalmát gazdagítja: a törvény már nem csak kőtáblára van írva, hanem az Őt befogadó emberek szívébe is.
A keresztények kezdettől fogva a húsvéthoz kötötten tartották meg az ötvenedik napot. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet keleten és nyugaton egyaránt ünnepeltek. Vannak, akik Szent Pál apostol megjegyzésében „pünkösdig maradok Efezusban” (vö. 1Kor 16,8) – már a keresztény pünkösdöt értik. A IV. században már egyre több említés történik az ünnepről.
Pünkösd ünnepi napján három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele, mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője; az Egyház alapítása, és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete. Ezek az események Urunk, Jézus Krisztus ígérete alapján történtek.
A Szentlélek kiáradásának történetét Az apostolok cselekedetei (ApCsel 2,1–11) rögzíti. A leírás szerint miután a Szentlélek eltöltötte őket, az apostolok mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az Egyház, amely egy, szent, katolikus és apostoli.
