Rétvári Bence: Aki nem polkorrekt módon beszél, azt kirekesztik

Amit a kommunizmusban tabunak, cenzúrának hívtak, azt ma politikailag korrekt beszédnek nevezik, és aki nem polkorrekt módon beszél, azt kirekesztik – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke a Kommunizmus Bűnei Alapítvány, a Konrad Adenauer Stiftung és a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének konferenciáján pénteken Budapesten.

rétváriRétvári Bence a Tabuk a szocializmusban címmel megrendezett tanácskozáson hangsúlyozta: aki nem a politikai korrektségnek megfelelően beszél, arra rásütik, hogy nacionalista és soviniszta, márpedig ott, ahol tabuk vannak, nincs szabad világ.

Így a többi között tabunak számít ma nemzeti szuverenitásról beszélni, amit ezen a héten a strasbourgi európai parlamenti vitában mindenki megtapasztalhatott – tette hozzá.

A politikus úgy vélekedett:

ahogy a járványok erősítik az emberek immunrendszerét, úgy erősítették a kommunizmus évei alatt felnövekvő nemzedékek immunrendszerét a szocializmus mindennapjai."

Ezért „nekünk, magyaroknak a demokratikus immunrendszerünk is erősebb", mint azoknak, akiknek már a szülei is a teljes szabad világban születtek.

Ugyanis – folytatta – a kommunizmusban széles volt a köre a tabuknak, vagyis azoknak a dolgoknak, amiről nem lehetett beszélni; így tabusították a család, a nemzet és a hit gondolatkörét, ami az emberek megfélemlítését szolgálta.

Tabu volt a kékcédulás választás, a Moszkva álláspontjával ellentétes gondolat, Trianon kérdése, a gyáron belüli munkanélküliség, a gazdaság hanyatlása, a nyugati kultúra és a zene, tabu volt a tulajdonjog, illetve a cenzúra és az állami terror kifogásolása - sorolta az államtitkár.

Ám amikor kivonultak a rendszert fenntartó szovjet csapatok és a rendszer összeomlott, az emberek rögtön visszatértek a normál kerékvágásba"

– fűzte hozzá.

Most viszont tabu arról beszélni, hogy a fegyverszállítások Ukrajnába nem hoznak békét, hanem csak meghosszabbítják a háborút, tabu azt kimondani, hogy a migrációval rosszabb közbiztonság és terrorizmus jár, illetve tabu arról is beszélni, hogy a család férfiből és nőből áll, és az apa férfi, az anya nő.

Mert aki így gondolja, azt megbélyegzik és mindenféle „fóbnak" nevezik – jelentette ki az államtitkár.

Vagyis „az immunrendszerünk emlékszik" arra, hogy milyen volt egy tabusított nem szabad világban élni. Ezért amikor újra azt érezzük, hogy bárkit a gondolatai kimondásáért kirekesztenek, akkor „kigyullad bennünk a vészjelző", ami azt jelzi, hogy ezt a folyamatot vissza kell fordítani – mondta Rétvári Bence.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!