Rétvári Bence: Az egészségügy fokozatosan újraindul

Hohn Krisztina (LMP) az egészségügy járvány alatti és az utáni működésével kapcsolatban tett fel kérdéseket az országgyűlésben. Azt firtatta: készült-e felmérés arról, hogy a kórházakból való hazaküldéseknek milyen következményei lettek, hogy a kórházak visszakapják-e az aktív ágyaikat, illetve hogyan készülnek fel járvány következő hullámára. Az is kérdés - folytatta -, hogy mi lesz az elnapolt műtétekkel és újra ágyürítés következik-e, ha a járvány ismét elindul.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint az egészségügyet erős próbára tette a járvány, de csak elismerőleg lehet nyilatkozni a kórházi dolgozókról, annak ellenére, hogy az ellenzék az elmúlt években folyamatosan lesajnálta a magyar egészségügyet.
    
Hangsúlyozta: olyan betegeknek nem kellett távoznia a kórházakból, akiknek ez egészségromlást okozott volna. Hozzátette: ha valahol ebben hiba történt, akkor a betegjogi képviselőhöz, a kórházigazgatóhoz, a tisztifőorvoshoz kell fordulni.
    
Elmondta: az egészségügy fokozatosan újraindul, a koronavírusos betegeknek elkülönített ágyak egyharmadán már a tervezett műtéteket el lehet végezni. Jelezte: a kormány számol azzal, hogy a járványnak nagy valószínűséggel lesz második hulláma, ezért a magyar gyártókapacitásban - így lélegeztetőgépek és más eszközök gyártásában - önellátásra kell készülni, illetve várhatóan járványügyi készültségre lesz szükség. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!