Rétvári Bence: Az ellenzék felelőtlen magatartást tanúsított

Csárdi Antal (LMP) úgy fogalmazott az Országgyűlésben, hogy másfél millió sebészeti maszk van készleten, de ezek a maszkok szerinte nem nyújtanak védelmet a fertőzés ellen. Hatékony védelmet csak az FFP minősítéssel rendelkező eszközök adnak, amikből 129 ezer áll rendelkezésre, azonban ezekből az eszközökből a településeknek nem jut.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a KDNP alelnöke
    
Rétvári Bence, az Emmi államtitkára azt felelte, hogy az egészségügyi raktárakban másfél millió orvosi maszk, 129 ezer speciális maszk, húszmillió pár gumikesztyű található, 2560 lélegeztető gép pedig a kórházakban áll rendelkezésre. Hangsúlyozta, csak azoknak az eszközöknek a számát jelentik be, amelyek már fellelhetőek Magyarországon, nem pedig a megrendeltekét.
    
Minden egészségügyi dolgozó számára biztosítani akarják a biztonságos munkavégzés feltételeit, az eszközfogyást pedig folyamatosan pótolják - említette a politikus.
    
Az államtitkár emlékeztetett, korábban több döntés is született arról, hogy a szociális és az egészségügyi intézményekben hogyan kell fellépni a koronavírus ellen.
    
A legbiztosabb védekezés, ha az emberek minél kevesebbet találkoznak egymással, a kormány ezért hozott ilyen típusú korlátozó intézkedéseket - mondta.
    
Az ellenzék azonban felelőtlen magatartást tanúsított és nem járult hozzá, hogy a parlament kedden szavazhasson arról, hogy fenntartja a korábban meghozott intézkedések hatályát - jelentette ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!