Rétvári Bence: Az embercsempészek egyre többen vannak és egyre agresszívebbek

Az embercsempészek egyre többen vannak és egyre agresszívebbek, ezért van szükség határvadászokra – erről beszélt Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP politikusa az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Rétvári Bence elmondta: az összesen 19 ezer magyarországi fogvatartott 10 százaléka, mintegy 2000 fő külföldi embercsempész, de a szegedi büntetésvégrehajtási intézetben ez az arány még a 20 százalékot is meghaladja. Az elfogott külföldiek – elsősorban bolgárok, szerbek, macedónok, illetve közel-keletiek – pedig sok többletfeladatot és kiadást jelentenek a hatóságok számára, például az elhelyezésük, vagy a tolmácsolás. Mindezek miatt havonta negyedmilliárd forinttal többet kell költeni a magyar költségvetésből – közölte.

Hozzátette: az illegális migráció a szomszédban zajló háború ellenére sem csökken, az embercsempészek is egyre többen vannak, s egyre agresszívebbek. Idén eddig 133 ezren, tavaly egész évben 122 ezren próbáltak illegálisan bejutni az országba. Az illegális migráció 2015-ös nagy hullámában a nyár derekáig mintegy 600 embercsempészt fogtak el, miközben idén csütörtökig 999-t.

Elmondta, a közelmúltban Szabadkánál lezajlott lövöldözés már azt jelezte, hogy zajlik az embercsempész bandák közti területfelosztás, a migránsútvonalak feletti ellenőrzésért folyik a harc a bűnszervezetek között.

Aláhúzta, ha a magyar állam nem őrizné kellő eréllyel határait, akkor ez Magyarországon is megtörténhetne.

Eközben Brüsszelben a Magyarország elleni eljárások felgyorsításával foglalkoznak, Európába hívják a migránsokat, és a kibocsátó országok sem stabilizálódnak, ezért van szükség a határvadászokra – mondta az államtitkár.

Beszélt arról is, hogy a határvadászok már szeptembertől megjelenhetnek a déli határon, először a jelenleg szolgálatot teljesítő rendőrök mellett, aztán fokozatosan átvéve tőlük a határ őrzését. A határvadászok széles körű intézkedési jogosultságokkal és fegyverrel látják el feladataikat, az illegális migráció és az embercsempészek feltartóztatását.

Közölte, eddig több mint 7700-an érdeklődtek, a 18-55 év közötti büntetlen előéletű, megfelelő fizikai állapotban lévők jelentkezését várja a Belügyminisztérium.

A jelentkezők négyhetes tanfolyam és kiképzés sikeres elvégzése után léphetnek szolgálatba 400 ezer forintos fizetéssel és a pótlékokkal – mondta el az államtitkár.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!