Rétvári Bence: Béremeléssel becsüljük meg az egészségügyben dolgozókat

Minden kormányzatnak feladata kifejezni az elismerést és a megbecsülést az egészségügyben dolgozók felé, ezért döntött a kormány a béremelésről a szektorban – mondta Rétvári Bence (KDNP) országgyűlési képviselő, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Vácott.

Rétvári BenceRétvári Bence, Vác és Dunakanyar kereszténydemokrata országgyűlési képviselője, az EMMI miniszterhelyettese

Rétvári Bence a váci Jávorszky Ödön Kórház Semmelweis-napi ünnepségén beszédében kiemelte: fontos és életbevágó az a munka, amelyet az ápolók, orvosok és az egészségügyi dolgozók végeznek, nem rövidtávú döntés ezt a hivatást választani, elhivatottság kell hozzá. Köszönet illeti őket azért az áldozatkész munkáért, amelyet évek óta végeznek – fogalmazott.

A kereszténydemokrata államtitkár szerint a magyarok többsége az egészségüggyel kapcsolatban arra gondol, hogy van-e elég orvos és ápoló, megbecsülik-e őket eléggé. Ezért a kormány talán leginkább támogatott lépése a számukra kidolgozott béremelési program volt, amely folytatódik a jövőben is - mondta. Úgy vélte, ennél kevés helyesebb döntést hozhat egy kormányzat. Megjegyezte: ösztöndíjprogramokat is indítottak, mert nagy szükség van az utánpótlásra, arra, hogy minél többen válasszák ezt a hivatást és tartsanak ki mellette.

Rétvári Bence kitért rá: a váci kórház is bekerült az Egészséges Budapest programba, itt is lesznek fejlesztések, idén nyáron például felújítják a mentőállomást, egyúttal több környező településen megújul az egészségház.

Urbán Edina, a váci Jávorszky Ödön Kórház főigazgatója emlékeztetett: a 2018-as évet a kormány Semmelweis-emlékévnek nyilvánította. Semmelweis Ignác élete azt üzeni a jelenkornak, hogy észre kell venni az újszerű, fejlődést jelentő gondolatokat és teret kell engedni nekik - mondta.

Fördős Attila, Vác KDNP-s polgármestere megköszönte az egészségügyben dolgozóknak áldozatos, felelősségteljes munkájukat, amely – mint mondta – a társadalom jövőjét is alapvetően meghatározza.

A köszöntő beszédeket követően díjakat adtak át a kórház dolgozóinak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!