Rétvári Bence Facebook-posztja kínai gyártású gyógyszerekről, halálozási statisztikáról és a baloldali propagandáról

„A baloldali oltásellenes hadjárat veszélyezteti a járvány elleni védekezést, hiszen minél több embert bizonytalanítanak el, minél később lesz átoltottság, annál később tudhatjuk magunk mögött a járványt” – írta Facebook-bejegyzésében Rétvári Bence.

Rétvári Bence

A Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke hangsúlyozta: a Demokratikus Koalíció legfőbb érve a kínai vakcina ellen az, hogy Kínában készül, miközben

77 kínai gyógyszerkészítmény rendelkezik forgalmazási engedéllyel hazánkban.

„Miért pont a védőoltás kapcsán nem bízik a baloldal a magyar gyógyszerhatóságban, ha már számtalan kínai terméket korábban megbízhatóan bevizsgáltak? Vagy azok rendben vannak, csak a koronavírus járvány végét elhozó gyártási hellyel van gondjuk?” – tette fel a kérdést a KDNP országgyűlési képviselője. 

Rétvári Bence rámutatott: az EU jó gyártási gyakorlatokat összegző adatbázisában mintegy 500 olyan vizsgálati dokumentum van, melyet kínai székhelyű gyártóra vonatkozóan végeztek az EU különböző tagállami gyógyszerhatóságai. 

Statisztika

Itthon a koronavírusos halálesetek száma 11 százalékkal meghaladja a többlethalálozási számokat. Ezek alapján más országokban a koronavírusban elhunytak jó része nem a járvány statisztikákban szerepel, hanem az egyéb kísérő betegségét állapítják meg haláloknak. Magyarországon viszont, ha az elhunytnak volt koronavírus fertőzése is, az sokkal megbízhatóbban kerül bele a kimutatásokba – fejtette ki. Hozzátette:

hazánk az egyik leghitelesebb koronavírus-adatszolgáltató. Nálunk derül ki az egyik legnagyobb arányban, ha az elhunytnak volt koronavírus-betegsége is

– hangsúlyozta az államtitkár. 2020-ban a járvány miatt a világ szinte minden országában többen haltak meg, mint 2019-ben. Ha összehasonlítják a 2020-ban és a 2019-ben elhunytak számát, az látható, hogy nálunk alacsonyabb volt a halálesetek számának növekedése, mint az uniós országok többségében. Tíz ország van Magyarország előtt, és tizenhat mögötte (az Egyesült Királysággal együtt). A 2020-as halálozási többletek legfőképp a koronavírus-járvánnyal vannak összefüggésben, ezért egy ország annál eredményesebben védekezett, minél kisebb a 2020-as növekedés a halálozási számokban a 2019-es adatokhoz képest.

Vannak olyan országok, amelyek a lejelentett koronavírusos halálesetek számában ugyan Magyarországnál jóval alacsonyabb számokat mutatnak, de a többlethalálozásuk mégis nagyobb. Ez azért fordulhat elő, mert nagyon sokféle módszertannal sorolnak be valakit koronavírusban elhunytnak az egyes országok – fejtette ki a parlamenti államtitkár.

Statisztika

Hozzátette: így más országokban a koronavírusos elhunytak egy része nem kerül be a koronavírus statisztikába, mert más halálokot tüntetnek fel. Ha mi is csak azokat tekintenénk koronavírusos halálesetnek, amelyeknél nincs más betegség, akkor tavaly nem 8099 haláleset lett volna, hanem csak pár száz – közölte.

Rétvári Bence összegzése szerint a tényekből és számokból látható, hogy a magyar koronavírus adatszolgáltatás megbízható és pontos, a tavalyi egész éves adatok pedig egyértelműen a jobban védekező országok közé sorolják hazánkat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!