Rétvári Bence: Feladatunk, hogy mindenkit emlékeztessünk a tizenhat év közös eredményeire

Emelt fővel távozunk – hangsúlyozta szerdai posztjában Rétvári Bence. Hozzáfűzte, az elmúlt tizenhat évben Magyarország a saját lábára állt, és nagy lépésekkel haladt előre. Az elmúlt évszázad legsikeresebb évtizede volt Magyarország számára az a tíz év, amikor se járvány, se háború nem akadályozta a fejlődést. „A politikai ellenfeleink azon lesznek, hogy megpróbálják átértelmezni a múltat, és eltagadni a sikereket; a mi feladatunk, hogy ezeket a fontos vívmányokat megvédjük, és mindenkit emlékeztessünk a tizenhat év közös eredményeire” – írta a kereszténydemokrata politikus.

Rétvári Orbán

Csak az mondja, hogy itt semmi nem történt, aki elfelejtette, mi volt az Orbán-kormány előtt.

Ezeket az eredményeket nem szabad kockáztatni – szögezte le Rétvári Bence. Közölte: „ellenzéki munkánkkal azt fogjuk szolgálni, hogy ezeket a vívmányokat megvédjük, az eredményeket veszélyeztető javaslatok ellen tiltakozzunk, a vívmányokat tovább erősítő javaslatokat pedig támogassuk”.

Nekünk kormányról és ellenzékből is Magyarország az első

– közölte a KDNP új képviselőcsoportjának vezetője, vázlatos listát mellékelve a tizenhat év eredményeiről.

 

Anyagi biztonság

  • 1 millióval több munkahely (a foglalkoztatottság 55 százalékról 75 százalékra nőtt)
  • 1,4 millióval több autója van a magyar embereknek
  • a magyarok fizetik a legalacsonyabb rezsit az EU-ban
  • Európában a magyar cégek adója a legalacsonyabb: 9 százalék (19 százalék volt)
  • a minimálbér megnégyszereződött, 73 ezer forint helyett 322 ezer forint
  • az átlagbér több mint háromszorosára nőtt
  • az ápolói bér 800 ezer forint körül, a pedagógusbér 900 ezer forint felett, az orvosbér 2,2 millió forint felett
  • 36 százalék helyett 15 százalék SZJA
  • fix 3 százalékos hitel a KKV-knak
  • a vállalkozói támogatások nagy többségét a magyar KKV-k kapták
  • számos alapvető élelmiszer ÁFÁ-ját 5 százalékra csökkentettük
  • a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatottsága háromszorosára nőtt

 

Családbarát ország

  • 200 ezerrel több gyerek született, mintha a 2010 előtti tendenciák folytatódtak volna
  • az utolsó helyről az uniós élmezőnybe jöttünk fel az EU-ban a gyermekvállalási kedv tekintetében (termékenységi ráta)
  • megdupláztuk a családi adókedvezményeket
  • a három és kétgyerekes anyák adómentesek
  • a bölcsődei férőhelyek száma megduplázódott
  • a szociális gyerekétkeztetés forrásait megötszöröztük, az iskolatej és iskolagyümölcs program forrásait megtízszereztük
  • kitiltottuk a dohányzást a közösségi terekből, a mobilokat az iskolából, csipszadóval kiszorítottuk az egészségtelen élelmiszereket a boltok polcairól
  • GYED Extra segíti a munkába visszatérő szülőket
  • CSOK, CSOK+, falusi CSOK, Babaváró támogatás, otthonfelújítási támogatás segíti az otthonteremtést
  • fix 3 százalékos hitel az első lakás megvásárlására
  • iskolába járáshoz kötöttük az iskoláztatási támogatás (családi pótlék) kifizetését
  • 1,5 millió gyerek nyaralhatott Erzsébet-táborokban
  • a multik és bankok különadójából teremtettük meg a családtámogatások fedezetét

 

Épülő ország

  • a gyorsforgalmi utak hossza 1300-ról 1900 kilométerre nőtt (50 százalékkal)
  • 8 új híd épült a Dunán és a Tiszán
  • 1500 km bicikliút épült
  • újra magyar kézbe került a reptér, valamint a közműcégek, az energiacégek, a bankok és a médiacégek többsége
  • megújultak a Budai Vár történelmi épületei, a Kossuth tér, a Városligetben felépült a Magyar Zene Háza és a Néprajzi Múzeum, megújult a Zeneakadémia, a Puskás Aréna, felépült az MVM Dome, a Nemzeti Atlétikai Központ és számos más sportlétesítmény
  • a Nemzeti Vár- és Kastélyprogram keretében újulnak meg országszerte történelmi épületeink
  • a nemzeti vagyon értéke megduplázódott
  • a nemzeti aranytartalék a 35-szörösére nőtt
  • elektronikus pénztárgépekkel kifehérítettük a kiskereskedelmet
  • a GDP háromszorosára nőtt (27 ezer milliárd forintról 81 ezer milliárd forintra)
  • az állami adóelvonás mértéke csökkent
  • Magyarország lett Európa egyik autógyártási központja
  • a Magyar Falu Programmal tesszük otthonosabbá a kistelepüléseket
  • 330 ezer kisméretű naperőmű termel 8500 megawatt teljesítményt (ez 2010-ben 300 volt)
  • Magyarország szervezte meg a vizes vb-t és az atlétikai vb-t, Budapestre jön a BL-döntő
  • Alaptörvényben rögzítettük Magyarország GMO-mentességét

 

Fejlődő egészségügy és oktatás, gondoskodás a rászorulókról

  • bevezettük a 13., a 14. havi nyugdíjat és a Nők 40-t
  • a nyugdíjak vásárlóértéke 48 százalékkal nőtt
  • ingyenes Gondosórát biztosítunk az időseknek
  • megszüntettük a hálapénzt
  • 9 ezerrel több orvos dolgozik
  • kötelezővé tettük a patikákban a patikusok tulajdonjogát
  • 91 kórházban volt felújítás, modernizáltunk 54 rendelőt és 107 mentőállomást is, és ezek mellett építettünk 23 vadonatúj rendelőt és 41 vadonatúj mentőállomást
  • az átlagéletkor 2,5 évvel nőtt, az egészségben eltöltött évek száma ma Magyarországon már elérte az EU-s átlagot
  • a CT és MR vizsgálatok száma 1 millióról 2,5 millióra nőtt
  • az EgészségAblak alkalmazással megvalósult a digitális egészségügy, 4,5 millióan töltötték le
  • minden diák ingyen kapja a tankönyveket
  • bevezettük a mindennapos testnevelést és a reformmenzát az iskolában
  • közel 40 tanuszoda és 100 tornaterem épült
  • 5600 iskolai és óvodai fejlesztés valósult meg 1400 milliárd forintból
  • már 12 magyar egyetem van a világelit TOP 5 százalékában
  • digitális oktatás: 500 ezer laptopot osztottunk ki ingyen a diákoknak, 250 millió letöltés az okosportálon
  • 4 ezer iskolaépületben építettük ki a wifit
  • 3 éves kortól kötelező óvoda
  • ingyenes nyelvvizsga és KRESZ-vizsga
  • megdupláztuk a gyógypedagógusok és iskolapszichológusok számát
  • rekordalacsony lemorzsolódás az iskolákban
  • másfélszeresére nőtt az eladott színházjegyek és az eladott állatkerti belépők száma
  • duplájára nőtt az érettségizett cigányok és a diplomás cigányok száma
  • 1 millióval többen engedhetnek meg maguknak évi egyhetes üdülést
  • harmadával nőtt a külföldi utazások száma
  • 1,5-2 millióval több embernek van annyi tartaléka, hogy egy nagyobb háztartási gép kicserélése nem jelent anyagi gondot (hűtő, mosógép csere)
  • a mosogatógépek és légkondik száma megháromszorozódott

 

Biztonság

  • a bűncselekmények száma a felére csökkent
  • az elmúlt öt évben minden gyilkos rendőrkézre került
  • érkezett 10 ezer új rendőrautó, 1000 új mentőautó és most 1000 újabb Volánbusz is
  • a világ 20 legbiztonságosabb országa között van Magyarország
  • kerítést építettünk a déli határra, nem engedünk be illegális migránsokat
  • hajtóvadászatot indítottunk a kábítószer-kereskedőkkel szemben
  • három csapás törvénnyel és Európa legszigorúbb Btk-jával küldjük rács mögé a bűnözőket
  • bevezettük a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést

 

Hittel a nemzetért

  • az Alaptörvény rögzíti, hogy „Az anya nő, az apa férfi”, kitiltottuk a gendert az oktatásból
  • felújítottunk 2800 templomot és építettünk 200 új templomot a Kárpát-medencében
  • 1,2 millió kettős állampolgár
  • 250 ezer gyerek jár egyházi óvodába és iskolába
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!