Rétvári Bence: A gyermekek érdeke a legelső

A gyermekek érdeke a legelső, meg kell védeni őket az oktatási intézményekben is - hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.

Rétvári  Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszél, mellette Novák Krisztina, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat főigazgatója a pedofil elkövetőkkel szembeni fellépésről tartott sajtótájékoztatón a Belügyminisztériumban 2023. március 2-án (Fotó: MTI / Bruzák Noémi)

A politikus emlékeztetett arra: az utóbbi időben több pedofilügy is nyilvánosságot kapott, az egyikben egy III. kerületi pedagógiai asszisztens beszélt arról, hogy szexuális kapcsolata van egy 15 éves fiúval. Hozzátette: egy volt LMP-s politikusról is kiderült, hogy visszaélt helyzetével, és szexuális együttlétre kényszerített egy gyermeket.

Azt mondta, minden szülő, akinek a gyermeke iskolába jár, méltán háborodik fel ezen, hiszen a szülők azért engedik el reggel gyermekeiket az iskolába, mert úgy gondolják, ott biztonságban vannak. Jelezte: az iskolák elsöprő többségében ez valóban így van, de nem hagyhatják szó nélkül, ha a gyermekek veszélybe kerülnek.

Kiemelte: a tavalyi gyermekvédelmi népszavazás eredménye megerősítette, hogy az emberek számára fontos ez a kérdéskör, az elmúlt időszak pedig megmutatta, hogy tovább kell lépni a szabályozásban. "Most minden szabályozási kérdés nyitottá vált", ezért

áttekintik a gyakorlati tapasztalatokat, a nemzetközi szabályozást, a tudományos álláspontokat, és azok ismeretében alakítják ki az új szabályozást.

A törvénymódosítást az őszi ülésszakon vitathatja meg az Országgyűlés - mondta. Ezeknek a cselekményeknek - tette hozzá - sokszor "virtuális szála" van, a kapcsolatfelvétel, a kommunikáció gyakran az interneten történik, ezért kell a gyermekeket nemcsak a fizikai, hanem a virtuális világban is megvédeni.

Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra, hogy a Belügyminisztérium által működtetett Integrált Jogvédelmi Szolgálat gyermekjogi képviselőinél segítséget kérhetnek az érintettek, amennyiben úgy gondolják, sérültek a jogaik vagy szexuális visszaélés áldozataivá váltak. Az államtitkár mindenkit arra biztatott, ha ilyen üggyel találkozott, vegye igénybe a szolgálat segítségét.

Novák Krisztina, a szolgálat vezetője kiemelte:

a gyermekjogi képviselők országos lefedettséggel dolgoznak, minden település minden oktatási intézményében elérhetők. A képviselőket fel lehet keresni személyesen, a 80-620-055 ingyenes zöldszámon vagy a ijsz [kukac] ijsz [pont] bm [pont] gov [pont] hu (ijsz[at]ijsz[dot]bm[dot]gov[dot]hu) címen.

 Novák Krisztina elmondta,a szolgálat figyelemfelhívó plakátokat helyezett ki tavaly az iskolákba, amelyeken arra biztatják a gyermekeket, szóljanak a gyermekjogi képviselőnek, ha sérelem érte őket, kérdezzenek, jelezzék a problémájukat. Azt mondta, a szolgálat munkatársai a "cyberbullying", az internetes zaklatások esetén is tudnak tanácsokkal szolgálni.

A plakátkampány mellett mesekönyvvel segítik az óvodás és az alsó tagozatos gyerekeket, hogy felismerjék a verbális, fizikai, szexuális bántalmazást, a felső tagozatosokkal pedig gyermekjogi kérdésekről beszélgethetnek az osztályfőnöki órákon a szolgálat által készített információs anyag alapján.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!