Rétvári Bence: Ha a baloldalon múlna, ma kevesebb beoltott és több fertőzött lenne

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára úgy látja, hogy a baloldalt a koronavírus-járvány harmadik hullámában is csak a pozícióharc, a hatalom és az osztozkodás érdekli, szerinte ezért versenyeznek egymással trágárságban és mondanak egyre durvábbakat a kormányról.

Rétvári Bence a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy fogalmazott, a baloldalnak semmi sem szent, mivel „lefelé tartó spirálba” kerültek, az európai politikai stílust is lejárató kijelentéseket tesznek, amelyek látszólag ugyan a kormányoldal felé irányulnak, valójában azonban „egymást lökdösik”, hogy több listás helyet tudjanak szerezni maguknak a jövő évi választásra. Kiemelte: miközben a kormány azon az állásponton van, hogy „minél több oltást adunk be, annál több életet mentünk”, addig a baloldal stratégiája az, hogy minél súlyosabbak a koronavírus-járvány következményei, annál könnyebben ragadhatják meg a hatalmat.

Rétvári BenceRétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese, országgyűlési képviselő, a KDNP alelnöke

Rétvári Bence felidézte Gyurcsány Ferenc korábbi kijelentését, ami úgy hangzott: „Magyarországon sem kínai, sem orosz vakcinával nem lenne szabad oltani”.

Ha a védekezésben részt vevők közül bárki hallgatott volna Gyurcsány Ferencre, akkor ma már több mint egymillió emberrel kevesebben lennének beoltva, vagyis ennyivel többen lennének kitéve a koronavírus-fertőzés kockázatának, valamint többen is betegedtek és hunytak volna el

– mondta a kormánypárti politikus. Közölte: a baloldal jogi eszközökkel is próbált fellépni az oltásokkal szemben, ezt bizonyítják azok a máig vissza nem vont parlamenti határozati javaslataik, amelyek a kínai és orosz vakcinák alkalmazását tiltanák. A baloldal emellett hiteltelen és képmutató is, mivel eközben „elmennek és maguknak szépen beadatják az oltásokat, akár soron kívül is” – mondta Rétvári Bence. A KDNP politikusa szerint a baloldal azt követően próbálja meg letagadni oltásellenes kijelentéseit, hogy látják, a magyar oltási program sikeres, Magyarország a második legeredményesebb ország az EU-ban.