Rétvári Bence: Kamuszervezetre hivatkozik a baloldal és sajtója

Nem létező szervezet adataira hivatkozva támadja a kormányt a baloldali ellenzék, valamint a hozzá közelálló sajtó, mutatott rá a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke. Rétvári Bence szerint a Magyar Szociális Fórum fiktív számok alapján kritizálja a kabinet munkáját.

Nem létező szervezet fiktív számaira hivatkozva támadja rendszeresen a kormány szociálpolitikáját a baloldali ellenzék és a hozzá lojális sajtó – mutatott rá Rétvári Bence. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke közösségi oldalán közzétett bejegyzésében emlékeztetett, a fagyhalál következtében kihűlt honfitársaink számával kapcsolatban kerül időről-időre előtérbe a „Magyar Szociális Fórum” nevű szervezet.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, ellenzéki politikusok és újságírók egyaránt „bármiféle kritika nélkül, tényként közölik azokat az adatokat, amik tőlük származnak”. A politikus szerint mindeközben olyan látszatot keltenek, mintha egy komoly szakmai szervezetről lenne szó, amelyik hiteles forrásból és ellenőrizhető módon szolgáltat adatokat. 

Ezzel ellentétben nem csupán az adatok ellenőrizhetősége lehetetlenül el, de maga a szervezet sem létezik – írja. A kereszténydemokrata politikus a birosag.hu közhiteles civil szervezeti nyilvántartására hivatkozik, majd rámutat: a Magyar Szociális Fórum a nyilvános adatbázis szerint egyszerűen nem létezik. Rétvári ellenőrizte a szervezet honlapjához kapcsolódó domain-nyilvántartást is, amelyből kiderült, hogy a weblap tulajdonosa sem jogi, hanem magánszemély. 

Következtetése szerint

a teljes magyar baloldali politika és sajtó legfőbb adatforrása egy hivatalosan nem is létező kamuszervezet”.

Mint fogalmaz, az ellenzéki térfélen „ennek a kamuszervezetnek a fiktív adatait veszik készpénznek hétről hétre, és ezen fiktív adatok alapján támadják a kormányt”

Rövid keresésből kiderül, hogy a Magyar Szociális Fórumra hivatkozva például Szabó Tímea is politikai kampányt folytatott a témában. Tavaly január 20-án közzétett bejegyzésében az MSZF nem hivatalos adataira támaszkodva írt arról, hogy 10 nap alatt 21 ember fagyott halálra Magyarországon. Akkor azt írta, „ezért is szükség van a kormányváltásra”

A szervezet a legnagyobb közösségi oldalon sem rendelkezik hivatalos profillal, mindössze egy kétszáz tagot számláló, néhány naponta frissülő csoport működik a neve alatt, amelyben jellemzően bevándorláspolitikával kapcsolatos tartalmakat osztanak meg a felhasználók. A csoportban is megtalálhatók olyan bejegyzések, amelyek a Szociális Fórum „hivatalos” honlapjára mutatnak és fagyhalálokat összesítő közleményeket mutatnak be, ám ezek a cikkek nem tartalmazzák, milyen forrásból dolgozik az MSZF. Saját honlapjukon elérhető számláló szerint egyébként naponta körülbelül ezer látogató keresi fel őket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!