Rétvári Bence: A képzéseknek köszönhetően jobb állásuk lehetne a gyöngyöspataiaknak

Képzés formájában kell a kártérítést nyújtani azoknak a Gyöngyöspatán élő roma diákoknak, akiknek a bíróság összesen százmillió forint kártérítést ítélt meg szegregáció miatt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence (KDNP), az EMMI parlamenti államtitkára

Rétvári Bence ezt azzal indokolta, hogy a megfelelő képzéseknek köszönhetően jobb állásuk, magasabb fizetésük lehetne az érintetteknek a jövőben. A tankerület és az önkormányzat készen áll arra, hogy olyan képzést nyújtson nekik, amely hosszú távú létbiztonságot ad – emelte ki. Hozzátette: a több mint hatvan felperes közül csak tizenhatan szereztek középfokú végzettséget.

A felpereseket képviselő, a „Soros-hálózat által finanszírozott” alapítvány célja azonban az, hogy minél több pénzt csikarjon ki, és minél nagyobb politikai botrány alakuljon ki – jelentette ki az államtitkár.

A műsorban elhangzott, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke a gyöngyöspatai kártérítési üggyel összefüggő budapesti tiltakozáson kijelentette, hogy a szegregáció 2004-ben indult el, de az akkori kormány tett ellene. Ezzel kapcsolatban Rétvári Bence azt mondta: a szegregáció akkor alakult ki és fenn is maradt, a Fidesz-KDNP kormánya alatt azonban megszűnt. Az államtitkár a „legnagyobb képmutatásnak” tartja, hogy „ők azok, akik ténylegesen nem tettek semmit, most pedig a leghangosabban tiltakoznak.”

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!