Rétvári Bence: A kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen

Az állam az anyagi támogatások mellett fontosnak tartja azon párok segítését is, akiknél egészségügyi problémák jelentenek akadályt a gyermekvállalásban – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a „Természetes gyermekáldás” projekt szombati szakmai konferenciáját beharangozó sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence rámutatott, nagyon sokan úgy gondolják, hogy nagyobb anyagi biztonságra van szükségük a gyermekvállaláshoz, és ezért teremtette meg a kormány a széles körű családtámogatási rendszert. Ugyanakkor – mint mondta – vannak, akiknél nem anyagi, hanem egészségügyi akadályok jelentkeznek.

Az állam fontos feladatának tartja, hogy ezeknek a pároknak is segítséget nyújtson. Ezért is támogatják évi 70 millió forinttal a Katolikus Szeretetszolgálat természetes fogamzást segítő projektjét – fűzte hozzá a politikus.

Rétvári Bence

A KDNP alelnöke elmondta, olyan elsajátítható módszerekről van szó, amelyek más európai országokban vagy az Egyesült Államokban beváltak. A szeretetszolgálat projektje révén a meddő párokat segítő lelki és életvezetési módszerek Magyarországon is elérhetővé váltak.

Marton Zsolt váci megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családügyi bizottságának elnöke közölte, a szeretetszolgálat 2018 óta koordinálja a projektet, amely kétirányú: egyrészt szól a családtervezésről, másrészt a meddőséggel küzdő párok orvosi segítéséről.

Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója kiemelte: közös cél, hogy a tervezett gyermekek világra is jöjjenek. „Rohanunk, stresszes életet élünk, mindent azonnal akarunk”, az emberi szervezet, a test és a lélek egysége azonban ezt nem feltétlenül tudja követni. Ez bizony a gyerekvállalásra is igaz – mondta, jelezve, ez a modern társadalmakban égető probléma.

Mint mondta, alapvetően egészségtudatossággal és megfelelő szakmai háttérrel sokat lehet tenni a probléma megoldása érdekében. „Információt kell adnunk”, hogy az érintettek tudják: van segítség. A cikluskovetes.hu oldalon meg lehet tudni, hogy hol lehet segítséget kapni – mondta. Vajda Norbert közölte, szombaton Budapesten, a Párbeszéd Házában tartanak szakmai konferenciát.

Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke elmondta, támogatják a szeretetszolgálat projektjét. Már korán el kell kezdeni az információ átadását, hiszen a reproduktív egészség megőrzése nagyon összetett: függ a várandós életmódjától, de attól is, hogy a gyermekek milyen egészségi állapotban nőnek fel – mutatott rá. Közölte, a védőnőkön keresztül eljuttatják a fiatalokhoz és a családokhoz az információkat.

Bálint Balázs szülész-nőgyógyász azt hangsúlyozta, hogy a cikluskövetés nem egyszerűen csak termékenységi lehetőség, hanem egészségtudatos életmódra nevelés lehetősége is.

Várbíró Szabolcs szülész-nőgyógyász, endokrinológus szakorvos arról beszélt, hogy reálisan kell tervezni a reproduktív egészséget és „a természetes működésünkhöz alkalmazkodnunk kell”.

A közreadott sajtóanyag szerint eddig 61 orvost és 60 oktatót képeztek ki a projektben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!