Rétvári Bence: A következő években a pedagógusok béremelése várható

Nem lesz külön oktatási miniszter – ezt kifogásolta a Momentum képviselője napirend előtti felszólalásában, szerinte a miniszterelnök hátat fordított az oktatásnak. Rétvári Bence államtitkár, a KDNP alelnöke válaszolt rá.

 

Tóth Endre elmondta: a Momentum azt követeli a kormánytól, hogy 50 százalékkal emeljék a pedagógusok fizetését, és kössék a minimálbérhez. 

Rétvári Bence államtitkár válaszában rámutatott, hogy a viccpártként funkcionáló Momentum a diploma-kérdést már korábban megoldotta, hiszen az ő szemükben minden magyar ember diplomás, hiszen nem is kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdász legyen. 

Rétvári Bence

Hajnal Miklós momentumos politikus diplomabotránya mellett Rétvári felidézte azt is, hogy a Momentum korábban elhatárolódott a Gyurcsány-féle ellenzéktől, a Jobbiktól, és az MSZP-től, majd mégis összefogtak velük.

Még azt sem tudják eldönteni, hogy beüljenek a parlamentbe, vagy sem

– vetette a frissen parlamentbe kerülő párt politikusainak szemére az államtitkár. 

Rétvári Bence szerint az oktatás kérdése valóban fontos, de a Momentumban ebben a kérdésben nem lehet számítani. 

– Korábban azt ígérték, hogy megszüntetnék a tankönyveket, privatizálnák az oktatási tartalom előállítását, igazi SZDSZ-es tempó – sorolta a kormánypárti politikus. 

Válasza végén Rétvári Bence megígérte; 

a béremelésen a következő években rajta lesznek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!