Rétvári Bence: Magyarországon a Covid-tesztelés magasabb, mint az európai átlag

Sebián-Petrovszki László (DK) arról beszélt az Országgyűlésben, hogy az ellenzék népszavazást kezdeményez az ingyenes Covid-tesztekről. Szerinte szégyen és a gyalázat, hogy ilyen módon kell kikényszeríteni a kormánytól az ingyenes teszteket. Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese álhírnek nevezte, hogy fizezni kell a tesztek többségéért.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára úgy reagált: a WHO kimutatása szerint Magyarországon a tesztelés az igazolt fertőzöttek arányához viszonyítva magasabb mint az európai átlag, vagyis széleskörűbb, mint például Portugáliában vagy Szerbiában.

Rámutatott: a WHO magyar irodavezetője szerint elég koronavírus-tesztet végez el Magyarország. Álhírnek nevezte, hogy a tesztek többségéért fizetni kell. Ezzel szemben az igazság az, hogy a tesztek elsöprő többsége ingyenes - mondta.
    
Kiemelte: míg Magyarországon egymillió lakosra 70 elhunyt jut, míg a képviselő által hivatkozott Németországban 113, Hollandiában pedig 363.

Fidesz: minden eszköz rendelkezésre áll a járvány elleni küzdelemhez
    
Halász János (Fidesz) reagálva az előzőekre, úgy látja, hogy a koronavírus-járvány első hulláma elleni sikeres védekezés titka a gyorsaság volt. Tavasszal olyan terhelést kapott Magyarország, amely csak háborús körülmények között fordul elő, Magyarország összefogott és sikeresen védekezett - hangoztatta.
    
Szerinte a második hullámra felkészült az ország, „védőeszközökkel állig felfegyverkezve állunk szemben a vírussal".
    
Szólt a nemzeti konzultációról, amelyben 1,8 millió ember vett részt. Hozzátette: a kérdőívet kitöltők véleménye egyértelmű: nem hagyhatjuk, hogy a vírus újra megbénítsa az országot, a gazdaságot, az iskolákat, a mindennapi életet. Nem lehet ugyanazt a taktikát alkalmazni, mint tavasszal; első az emberi élet védelme, de emellett a munkahelyeket és a mindennapi élet megszokott menetét is meg kell védeni - mondta.
    
Úgy tűnik, ahogy tavasszal, úgy most sem lehet számítani a védekezésben a baloldalra - közölte.
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a nemzeti konzultáció eredménye alapján ott kell korlátozásokat bevezetni, ahol a vírus felbukkan.
    
A hétfői adatokat ismertetve közölte, rendkívüli szünetet az összes óvoda 0,67 százalékában, az összes iskola 0,19 százalékában rendeltek el. Az ország iskoláinak bő 5 százalékában van olyan osztály, ahol digitális munkarend van, míg az iskolák 0,29 százalékában van teljes intézményre kiterjedő digitális oktatás - részletezte.
    
Elmondta azt is, míg tavasszal az első hullámnak úgy vágott neki az ország, hogy 1,6 millió maszkja volt, most több mint 100 millió maszkja van. Tavasszal 20 millió pár kesztyű volt, most 95 millió pár van; az első hullámkor 2560 lélegeztetőgép volt, most jóval több mint 10 ezer van - tette hozzá. Beszámolt arról is, jelenleg 10 ezer ágy áll a koronavírusos betegek rendelkezésére a kórházakban, ezt ha kell, 20-30 ezerre tudják bővíteni.
    
Közölte, egyértelműek a protokollok, előbb kevesebb intézményben koncentrálják a betegeket, és ha szükséges, akkor további 22 intézmény nyílhat meg, az orvosok, ápolók pedig oda vezényelhetők, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!