Rétvári Bence: minden korábbinál több támogatás érkezik a családoknak

Az idei tanévkezdést minden korábbinál több támogatással segíti a kormány és fejlesztések sora valósul meg az iskolarendszerben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten –írja a magyaridok.hu

Rétvári Bence kiemelte: 1,2 millió diák indult a nyári szünet után hétfőn az iskolákba, családjukat olyan mértékben igyekszik támogatni a kormány, amennyire csak lehetséges.

Rétvári Bence (KDNP) államtitkár, miniszterhelyettes (Emberi Erőforrások Minisztériuma)

Nem volt még olyan tanév, amelyik úgy indult volna, hogy olyan széleskörű lett volna a családtámogatások rendszere, mint a mostani – mondta, és példaként említette a többi között a második gyermek után járó családi adókedvezmény megduplázását, a csok-ot, a diákhitel elengedését.

Az államtitkár jelezte, hogy a szeptemberi családi pótlékot korábban folyósították az iskolakezdéssel összefüggő költségek enyhítésére.

Nem indult még úgy tanév, hogy annyi fejlesztés valósult volna meg az oktatásban, mint az idei tanévben nemzeti, illetve uniós forrásból – tette hozzá Rétvári Bence. 26 új uszoda, 20 tornaterem, 8 teljesen új iskola épül, és 20 intézményben tantermekkel bővítik a kapacitásokat – ismertette a parlamenti államtitkár.

Uniós és magyar közös finanszírozásból 125 milliárd forint értékben 550 településen zajlik valamilyen fejlesztés. Magyarországon minden ötödik gyermek iskolai környezete megújul.

Rétvári Bence kitért arra is: több mint egymillió diák ingyenesen kapta a tankönyveket, elsőtől kilencedikig mindenki, efölött a rászoruló diákok. Szociális étkeztetésre 79 milliárdot fordítanak a 2010-es 29 milliárddal szemben – tette hozzá.

Azzal, hogy az állam fokozottan támogatja a tankönyvek előállítását, a családokhoz való eljuttatását 6 milliárdot hagytak a magyar családoknál – mondta.

Nem indult még úgy tanév, hogy ennyi digitális fejlesztés lenne folyamatban – hívta a fel a figyelmet egy másik területre. Mint mondta, az elmúlt hónapokban 45 ezer laptopot osztottak ki, 24 ezer táblagép, 5 ezer projektor és 3 ezer egyéb eszköz segíti, hogy a minél inkább korszerűbb tudást korszerű eszközön kapják meg a diákok. Ilyen mértékű digitális fejlesztés még nem valósult meg – mondta Rétvári Bence.

Nem indult még úgy tanév, hogy a diákok ilyen széleskörű lehetőséget kapjanak az ingyenesen nyelvvizsga- illetve KRESZ-vizsga szerzésr – hangzott el.

Szintén nem indult még úgy tanév, hogy ilyen források álljanak rendelkezésre Klebelsberg-ösztöndíjra, ami a tanárutánpótlást hivatott segíteni. Úgy sem indult még tanév, hogy ilyen mértékben nőttek volna a központ költségvetési forrásai – jegyezte meg.

Az elmúlt években átlagosan ötven százalékkal nőttek a pedagógusbérek, egy kezdő pedagógus ma 73 ezer forinttal keres többet, mint 6-7 éve.

Egy 20 éve a pályán lévő pedagógus pedig 173 ezer forinttal visz haza többet – szögezte le.

Az iskolás gyermekekre fordított állami kiadások összességében sosem voltak akkorák, mint a mostani időszakban, 2010-19 között 606 milliárddal fordítottak többet rájuk, mint a korábbi kormányzatok – összegzett Rétvári Bence.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!