Rétvári Bence: nem a nincstelenek dörömbölnek Európa kapuinál

Isteni hivatás a helyben maradás, a kitartás, hogy ott kell megmaradunk, ahol születtünk – nyilatkozta William Hanna Shomali jordániai püspök, aki az üldözött keresztények megsegítéséért életre hívott államtitkárság meghívására érkezett Budapestre. A püspök a jordániai keresztények helyzetét úgy jellemezte, hogy a nyugodt életet és a megbecsülést még a béke szigetének tartott országban is diszkriminatív, keresztényellenes rendelkezések árnyékolják. Rétvári Bence parlamenti államtitkár ugyanitt arról beszélt, ha Európa feladja önazonosságát, nem szabad meglepődni azon, hogy idegenek kezdenek dörömbölni a kapuján és később teljesen át akarják rendezni azt az otthont, amit Európának hívunk.

William Hanna Shomali jordániai püspök beszél hallgatósága előtt a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (Fotó: Váli Miklós)

A püspök elöljáróban köszönetét fejezte ki, hogy a magyar kormány odafigyel az üldözött keresztényekre. Mint elmondta, a keresztények az I. századi keresztények leszármazottai, számuk mára 14 millióra tehető, amelyből 10 millió kopt keresztény, akik Egyiptomban élnek. Hozzátette, bár a közel-keleti keresztények egy széles mozaik részei, arányuk folyamatosan csökken az egyes országokban. Mint kifejtette, 1918-ban még 14 százalék volt a teljes lakossághoz viszonyított arányuk, 2018-ra ez 4,5 százalékra csökkent. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az aránycsökkenés nem jelent feltétlen létszámcsökkenést, és ez reményt adhat a közel-keleti kereszténység fennmaradására. Száz éve ugyanis még csak kétmillió volt a keresztények száma, és paradox módon mára 14 milliós közösségről beszélünk.

A kereszténység minőségi kisebbség

Az egyházi vezető arról is beszélt Jordánia arról a szent folyóról kapta a nevét, ahol Keresztelő Szent János Jézust megkeresztelte, ezért az ország a szentföld résznek tekintendő. A jordániai keresztények véleménye szerint kevésbé ismertek a világban, és ez főképp annak köszönhető, hogy békében és tiszteletben és stabilitásban élnek. A kormány és a királyi család is támogatja, és elismeri a keresztények hozzájárulását mind a gazdaság teljesítményéhez, mind az kulturális sokszínűséghez.

William Hanna Shomali jordániai püspök beszél hallgatósága előtt a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az első sorban Tomah Jbara (j1), Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár (j2) és Rétvári Bence parlamenti államtitkár, a KDNP alelnöke (j3). (Fotó: Váli Miklós)

A jordániai keresztények elkötelezettek a palesztinok ügy emellett, ezen felül a sikeres integráció révén arabnak, az arab világ részének tartják magukat. Mint megjegyezte, a keresztényég egy minőségi kisebbséget képvisel az országban. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Jordániában is vannak a keresztényeket diszkrimináló törvények és szokások. Így a keresztényről muszlim hitre térést elfogadják, de fordítva már nem. Ugyanígy nem vehet feleségül keresztény férfi muszlim nőt, csak fordítva. Emellett egyes tankönyvek teljesen kihagyák a keresztények jelenlétét, ezzel a radikalizmust erősítve. Problémát jelent továbbá az országban a Muszlim Testvériség jelenléte is.

Sosem fognak visszatérni

Shomali püspök elmondta, az országot a béke mellett jelentős mértékben érintette a menekültkérdés, hiszen Palesztinából, Szíriából és Irakból számtalan üldözött érkezett az országba. Ezek közül a szírek mellett az iraki keresztények sorsát nevezte a legtragikusabbnak. Utóbbiak esetében arról beszélt, hogy egy politikai cunami gyakorlatilag szétszórta ezeket a keresztényeket a világ négy sarkába.

William Hanna Shomali jordániai püspök (Fotó: Váli Miklós)

Négy hullámban érkeztek, amelyből az utóbbi kettő, Bagdad 2003-as, valamint Moszul 2014-es eleste volt a legsúlyosabb. Ekkor már valójában nincstelenül érkeztek, jelenleg 15 ezerre tehető a számuk. Mint az egyházi vezető megjegyezte, ez a kisebbség soha nem fog hazájába visszatérni, még akkor sem, ha viszonylagos béke köszönt az országba. A rettegés miatt inkább Kanadába, vagy Ausztráliába indulnak.

Isteni hivatás a helyben maradás

Arról is beszélt, a kereszténység jövője az arab világban elsősorban attól függ, milyen nézőpontból tekintünk rá. Katolikus püspökként ő a hit erejében bízik, a hitben keresi a választ még akkor is, ha a tudományos érvek mindezt megkérdőjelezik. Véleménye szerint hinni kell abban, hogy Isteni hivatás a helyben maradás, a kitartás, hogy ott kell maradunk, ahol születtünk.

William Hanna Shomali jordániai püspök beszél hallgatósága előtt a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (Fotó: Váli Miklós)

Fontosnak nevezte a megmaradásban a keresztény közösségek megosztottságának felszámolását, hiszen csak egységesen lehetnek erősek. Elengedhetetlennek nevezte továbbá a vallásközi dialógust is, a kisebbségi komplexus felszámolását. Mint megjegyezte 14 századnyi együttélésből kiindulva van remény a megbékélésre, az iszlám nagyobb része ugyanis mérsékelt. A megmaradás, mint hangsúlyozta, nemcsak lehetőség, hanem kötelesség.

Nem a nincstelenek dörömbölnek Európa kapuinál

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke (Fotó: Váli Miklós)

Rétvári Bence parlamenti államtitkár, a KDNP alelnöke köszöntőjében arról beszélt, eddig egyedi a kormányzat azon törekvése, hogy az üldözött keresztények megsegítésére külön kormányzati egységet hoznak létre, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy idővel egyediből elsővé válnak, és más kormányok is követik ezt a példát. Az államtitkár megemlítette, hogy Magyarország az ébresztőóra szerepét vállalta, amikor a bevándorlási hullámok kapcsán a közel-keleti keresztények embertelen megpróbáltatásai felé fordult, és a világ felé közvetítette, hogy ezek az emberek nem anyagi okok miatt hagyják el hazájukat, hanem az üldöztetés miatt.

(Fotó: Váli Miklós)

Úttörő volt a magyar kormány atekintetben is, hogy különbséget tett menekült és bevándorló közt, és abban is, hogy emellett Európa külső határainak megvédését javasolta, amellyel azóta a legtöbb európai ország egyetért. Rétvári Bence hangsúlyozta, a kormány arra is igyekszik ráirányítani a figyelmet, hogy nem a legszegényebbek azok, akik a magyar határhoz is elékeztek. A legszegényebbek helyben maradnak, mert csak gyalog tudnak útra kelni, ezért nekik csak helyben lehet segíteni. Fontosnak nevezte, hogy ezt a segítést sem a különböző segélyszervezeteken keresztül célszerű megvalósítani, hanem közvetlenül.

Átrendezik Európát

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke (Fotó: Váli Miklós)

Arról is beszélt, az emberkereskedők gyakran illuzórikus képet festenek Európáról, amelyet paradicsomként jellemeznek, a bevándorlók ugyanakkor itt szembesülnek, hogy a fizetésért, a lakhatásért ugyanúgy dolgozni kell, és ez a tapasztalás csak még több konfliktushoz vezethet. Rétvári Bence szerint nem szabad elfeledkezünk arról sem, hogy a helyzet kialakulásában közrejátszott Európa önfeladása, önazonosságának megtagadása.

(Fotó: Váli Miklós)

Ilyen körülménye közt nem meglepő, ha idegenek kezdenek dörömbölni Európa kapuiban, és később teljesen át akarják rendezni azt az otthont, amit Európának hívunk. Mint megjegyezte, a liberális értelmezés szerint az identitás megkülönbözteti az embereket, míg a magyar álláspont szerint az identitás éppen a hasonlóságoktól szól, ami összeköti az európai keresztényeket a közel-keleti testvéreikkel is.

 

A rendezvényen készült fotógalériánkat ide kattintva tekintheti meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!