Rétvári Bence: A nyugati vakcinák szállítása akadozik

Rétvári Bence szerint nagyjából 4,4 millió beoltottnál tartanánk, ha olyan ütemben érkeznének az EU által lekötött vakcinák, mint a keletiek.

Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese közösségimédia-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy „2,4 millióval több embert tudtunk volna eddig beoltani, hogyha az uniós, Magyarország által lekötött mennyiségű vakcinák beszállítása ugyanilyen ütemben halad”.

A KDNP alelnöke emlékeztetett, hogy míg az EU-n keresztül rendelt mennyiségnek csak a nyolc százaléka, addig a keleti vakcináknak már majdnem az egyharmada megérkezett.

Az államtitkár bejegyzéséből az is kiderült, Magyarország jóval több vakcinát rendelt a közös EU-s beszerzésen keresztül, de sajnos ezeknek az oltóanyagoknak a leszállítása egyelőre akadozik.