Rétvári Bence: A tanárok telefonon riaszthatják az iskolaőröket

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára további részleteket árult el a felállítandó iskolaőrségről. Mint mondta, az iskolaőrök a rendőrség állományába tartoznak majd, és a tanárok egy applikáción keresztül riaszthatják őket, ha valamilyen erőszakos cselekményt tapasztalnak.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára

– Az utóbbi időszakban több olyan videó is napvilágra került, amelyeken az látható, hogy a tanárt megverik vagy hozzávágnak valamit – nyilatkozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán az iskolaőrség felállításának témájával kapcsolatban. A politikus szerint bizonyos esetekben olyan körülmények teremtődtek az iskolákban, amelyek között nem lehet tanítani. – Úgy lehet tanítani egy iskolában, ha a diákok szót fogadnak a tanárnak – hangsúlyozta Rétvári. Hozzátette, ezért volt fontos, hogy határozottan fellépjenek az iskolai erőszak ellen, akár törvényi eszközökkel is.

Az államtitkár elmondta: az iskolaőröket a rendőrség képzi ki, és a rendőrség állományában dolgoznak majd. Kitért arra is, hogy egyelőre ötszáz iskolában lesz őr, akit riasztani lehet a tanárok telefonján levő alkalmazás segítségével, amennyiben valamilyen erőszakos cselekmény történne. Rétvári Bence úgy tájékoztatott, hogy az iskolaőr akár testi kényszert is alkalmazhat, de ha rátámadnak, akkor a jogos védelem keretein belül akár gumibotot vagy gázspray-t is használhat, ám lőfegyver nem lehet az őröknél.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány az iskolaőrök mellett több olyan megelőző intézkedést is tett, amellyel az iskolai erőszak ellen próbált fellépni: megemelte az iskolapszichológusok számát és szigorította a tanárok elleni erőszak büntetési tételét, ám a probléma továbbra is megmaradt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!