Rétvári Bence: Természetközeli életmódunkkal, természetes gondolkodásunkkal gyökereinket kell megvédenünk

Nekünk a magunk természetközeli életmódjával, természetes gondolkodásával és természetszeretetével a gyökereink védelme a feladatunk - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Márianosztrán, a Szent Mihály pálos kolostorrom helyén emelt emlékhely átadóünnepségén.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minsztériumának parlamenti államtitkára beszédet mond az egykori pálos kolostor helyén létesített emlékhely felavatásán Márianosztrán 2020. június 25-én. (KDNP fotó: Váli Miklós)
    
Rétvári Bence - aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője - arról beszélt, hogy míg Napóleon, „aki az egyik legnagyobb tömeggyilkos volt az emberiség történetében", úgy tervezte meg a saját sírhelyét, hogy amikor valaki oda belép, mindenképpen meg kelljen hajolnia, lefelé kelljen néznie, addig itt a Pálos emlékhelyen, a régi pálos kolostor helyén emelt kis kápolna keresztje úgy készült, hogy aki ellátogat ide és ránéz a keresztre, az fel kell, hogy emelje a tekintetét. A keresztény ember így mindig biztatást, mindig erőt kap, mert nem lehet bús, hiszen megváltott - mondta a kereszténydemokrata politikus.

Rétvári BenceAz egykori pálos kolostor helyén létesített emlékhely felavatása alkalmából tartott szentmise résztvevői Márianosztrán 2020. június 25-én. (KDNP fotó: Váli Miklós)
    
Rétvári Bence elmondta, jelképes is, hogy a természetben található az emlékhely, mivel a természet járása a természetes gondolkodáshoz, a józan eszünkhöz is vissza tud vezetni, szemben a romboló globalizált eszmerendszerrel.     Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár azt mondta, hogy amikor újra életre keltünk egy ilyen objektumot, akkor mindig egy kicsit az emberségünk, a magyarságtudatunk kell, hogy megmozduljon, ébredjen fel.

Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója
    
Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója beszédet mond az egykori pálos kolostor helyén létesített emlékhely felavatásán Márianosztrán 2020. június 25-én. (KDNP fotó: Váli Miklós)

Hozzátette, hogy az állami erdőgazdaságok évente csaknem négymilliárd forintot fordítanak azoknak a turisztikai létesítményeknek a fenntartására, megóvására, amelyek szolgáltatásait egyre többen veszik igénybe.

Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár
    
Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár beszédet mond az egykori pálos kolostor helyén létesített emlékhely felavatásán Márianosztrán 2020. június 25-én. (KDNP fotó: Váli Miklós)

Az Ipoly Erdő Zrt. közleménye szerint a Pálos emlékhely létesítése a Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (VEKOP)
„Gyalogszerrel felfedezni a Börzsöny turisztikai termékkínálatát" elnevezésű uniós forrásból megvalósított pályázat része. Az emlékhely 18,6 millió forintból valósult meg.

Puskás Antal atyaPuskás Antal atya (b), Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minsztériumának parlamenti államtitkára (b2), Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár (b3) az egykori pálos kolostor helyén létesített emlékhely felavatásán Márianosztrán 2020. június 25-én. (KDNP fotó: Váli Miklós)

assy Márk igazgató, Magyar Természetjáró Szövetség

Tassy Márk a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója beszédet mond az egykori pálos kolostor helyén létesített emlékhely felavatásán Márianosztrán 2020. június 25-én. (KDNP fotó: Váli Miklós)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!