Rétvári Bence: Több mint kétharmadával növekedett a CT-vizsgálatok száma

A KDNP-nek fontos, hogy a magyar emberek betegségük során színvonalas ellátásban részesüljenek, ezért is figyelemre méltó az Eurostat jelentése az elvégzett CT-vizsgálatok számának nagyarányú növekedéséről. Az alábbiakban Rétvári Bence KDNP-alelnök erről szóló közleménye olvasható.

Az Eurostat adatai szerint nyolc év alatt több mint kétharmadával növekedett Magyarországon az elvégzett CT-vizsgálatok száma. Mindez azt jelenti, hogy

míg 2010-ben egy év alatt 762 000 vizsgálatot végeztek el, addig 2018-ban már 1 288 000 vizsgálatot. Ez összességében 69%-os növekedés.

2010-ben ezer lakosra 76 vizsgálat jutott, 2018-ban pedig már 131. A növekedés annak is köszönhető, hogy a költségvetés nagyobb forrást biztosít CT-ellátás finanszírozása, méghozzá a dupláját.

Amíg 2010-ben erre az egészségügyi szolgáltatók 15 milliárd forintot kaptak, addig tavaly már 30 milliárdot.

2010. óta csaknem 200 milliárd forintot fordított a kormány a CT/MRI vizsgálatok finanszírozására.

A vizsgálatok növekvő száma a megemelt költségvetési keretek mellet az új gépbeszerzéseknek is köszönhető.

A központi régióban 2010 óta 20 új CT-vel és 18 MR készülékkel bővült az ellátás, miközben csaknem 100 régi, elavult készüléket is lecseréltek és újakkal pótoltak. Csak az elmúlt évben mintegy 1 milliárd forint értékben kapott CT-t a Gottsegen György Országos Kardiológia Intézet, a Dél-pesti Centrumkórház, valamint a Szent Imre Kórház. Ha csak Budapestet nézzük, akkor a közfinanszírozott CT-ken havonta mintegy 36 000 vizsgálatot végeznek. Országosan pedig 55 db CT-t és 25 db MR-készüléket szereztek be az egyes intézmények.

Idén közel 770 milliárd forinttal fordítunk többet egészségügyre, mint a 2010-es költségvetésben. A megnövekedett állami támogatás jól látszik nemcsak a gépek számának növekedésében, hanem abban is, hogy évente mennyivel több vizsgálatot tudnak elvégezni. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy pontosabb diagnózis alapján a megfelelő kezelést választhassák az orvosok, és ezzel több beteg egészségét lehessen megvédeni.

A KDNP-nek fontos, hogy a magyar emberek biztonságban és egészségesen éljenek, betegségük során pedig színvonalas ellátásban részesüljenek.

Azért dolgozunk, hogy megteremtsük a gyógyításhoz és gyógyuláshoz megfelelő feltételeket.

Rétvári Bence

a KDNP alelnöke

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!