Rétvári Bence: Zöldszámot hozott létre a kormány

Az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke az árvízvédelmi operatív törzs csütörtök reggeli ülése után tartott sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.

rétváriRétvári Bence közölte, a 06/80-204-240-es számon az árvízzel kapcsolatos lakossági információk kérhetők és bejelentéseket is lehet tenni az árvízhelyzettel kapcsolatban, valamint a felajánlásokat is itt lehet megtenni.

Beszámolt arról is, hogy

egy friss kormányrendelet értelmében a sárga megkülönböztető jelzéssel a védekezésben részt vevő gépjárművek a buszsávokat is használhatják."

Kisoroszi kapcsán Rétvári Bence elmondta, hogy a Duna által körbezárt település felkészült az elzártságra, élelmiszert és homokzsákokat halmoztak fel, a mentőszolgálat egy teljesen felszerelt mentőautóval a településen van.

Továbbá egy helikopterleszállót is kiépítettek arra az esetre, ha valamit sürgősen hozni vagy vinni kell Kisorosziba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!