Római katolikus szociális otthon alapkövét helyezték el Hajdúszoboszlón

Újabb szociális otthonnal bővül a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye intézményrendszere: a hajdúszoboszlói Szent II. János Pál Szociális Otthon alapkövét kedden helyezték el a fürdővárosban.

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa az ünnepségen azt mondta, az elmúlt tíz évben a polgári kormány mindent megtett, hogy a családok szociális biztonságát erősítse.

Ugyanakkor vannak olyan élethelyzetek, amikor az idős emberek külön támogatásra, ellátásra szorulnak: ma Magyarországon 59 ezer ember idősotthonokban tölti az életét

 

– tette hozzá, megjegyezve, hogy ötezer férőhelyet az elmúlt tíz évben hoztak létre.

A gondoskodáspolitika területén az összefogás és az együttműködés fontosságát hangoztatta az államtitkár. Azt mondta, a kormánynak meg kell találnia azokat a helyi egyházi és civil szervezeteket, amelyek az állami támogatás mellett működtetik ezeket az intézményeket.

Czeglédi Gyula független polgármester, Bodó Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára és Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke időkapszulát helyez el a hajdúszoboszlói Szent II. János Pál Szociális Otthon alapkőletételén 2022. október 25-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Fülöp Attila példaértékűnek nevezte a debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye tevékenységét, miután a hajdúszoboszlói idősotthon mellett Hajdúböszörményben is építenek új idősotthont, de azt is vállalták, hogy szenvedélybetegeknek és pszichiátriai betegeknek is nyújtanak szolgáltatást.

Ebben az évben gondoskodáspolitikára – szociális ellátásra, gyermekvédelemre, gyermekjólétre – 1140 milliárd forintot fordít a kormány, ami három és félszerese a 2010-ben erre a célra fordított összegnek - jelezte az államtitkár az MTI érdeklődésére.

Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló független polgármestere és Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője egyaránt a fürdőváros fejlődéséről beszélt, kiemelve, hogy a turisztikai beruházások mellett nagy gondot fordítanak bölcsődeépítésre, óvodák, iskolák felújítására, és az idősekről való gondoskodásra is.

Palánki Ferenc megyés püspök azt mondta, nem intézményt, hanem otthont építenek a rászorulók számára azért, hogy „életük utolsó szakaszában az életük teljessége felé tudjanak haladni, tudják követni Jézust”.

A 99 ember ellátására alkalmas hajdúszoboszlói intézmény 2,7 milliárd forintos beruházással az egyházmegye tulajdonában lévő telken, egyházi forrásból épül fel - hangzott el az alapkőletételkor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!