Schanda Tamás: Az új mobilos alkalmazás jelentősen hozzájárul a járvány elleni védekezéshez

Mától letölthető a VírusRadar mobiltelefonos alkalmazás, amelynek tömeges használata hasznos eszköz lehet a járvány elleni védekezésben - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Schanda Tamás (KDNP), az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára
    
Az államtitkár kiemelte, hogy az alkalmazás használata kétszeresen is önkéntes alapon történik: egyrészt dönteni kell annak a letöltéséről, másrészt a fertőzött használó önként küldi el adatait a járványügyi hatóságoknak.
    
Az applikáció tömeges használatának köszönhetően az azonosított fertőzöttről megmondható, hogy a megelőző két hétben kikhez volt közel, két méteres távolságon belül, legalább 20 percig. Így felvehető a kapcsolat ezekkel az emberekkel, célzottá válik a tesztelés az elkülönítés a járványügyi protokollok, eljárásrendek szerint.
   
Az önkéntesség mellett az adatvédelem is biztosított, az alkalmazás a készüléken nem tárolja a fertőzöttel kapcsolatba kerültek telefonszámát, erről csak a fertőzött hozzájárulása esetén kaphat információt a hatóság - jelezte Schanda Tamás.
   
Az államtitkár elmondta, hogy Magyarországon 5,5 millió ember használ okostelefont, így minden második honfitársunk kezében, zsebében, táskájában ott van az applikáció futtatására alkalmas készülék.
    
A szaktárca arra kér mindenkit, hogy a kedvenc alkalmazásai mellé töltse le és kezdje el használni a VírusRadart, mivel minél többen használják az alkalmazást, annál több esetben lehet még időben figyelmeztetni a lehetséges fertőzötteket, és ezzel tovább csökkenthetők a járványügyi kockázatok.
    
„Az alkalmazás használatával a korlátozások és óvintézkedések betartásán túl egy újabb módon jelezhetjük, hogy vigyázunk egymásra" - fogalmazott Schanda Tamás.
    
Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára hozzátette, hogy az alkalmazás Android operációs rendszerrel már letölthető, és iOS-on hamarosan elérhetővé válik, erről tájékoztatják majd a lakosságot. Az alkalmazás működéséhez aktív Bluetooth kapcsolatra van szükség.
    
Kitért arra, hogy az alkalmazás megvalósulásához hozzájárult adományként a NextSense és a Biztributor Kft., a regisztráció aktiválásához szükséges SMS-ek díjmentes kiküldését pedig a Vodafone Magyarország biztosítja.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!