Schanda Tamás: A baloldal hagyta, hogy „külföldre lapátolják" a profitot

Az egészségügy helyzetéről, valamint a víziközművekről és a foglalkoztatásról is faggatták a képviselők a kormányt hétfőn az Országgyűlésben, azonnali kérdések formájában.

Schanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára

Varga Zoltán (DK) azt mondta, hogy a kormányfő naponta „fabrikál" győzelmi jelentéseket, pedig szakemberek szerint az egészségügyi ellátás közel jár az összeomláshoz, kevés az orvos, kevés a szakszemélyzet. Az esztelen kapkodásnak szörnyű ára lesz, félő, hogy megmenthető emberek válnak az őrült kormányzati válságkezelés áldozatává - fogalmazott.
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára úgy reagált: a baloldal kormányzása alatt minden ápolótól és orvostól elvett egyhavi fizetést, 16 ezer kórházi ágyon beszüntette az ellátást, és 6 ezer fős elbocsátást vezényelt le. Ezzel szemben a polgári kormány 14 százalékkal emelte a szakdolgozók bérét, majd újabb 20 százalékos emelésre számíthatnak, az orvosbérek pedig példátlan mértékben, a duplájukra nőnek - közölte.

Keresztes László Lóránt (LMP) szerint az összeomlás szélén van a víziközmű-ágazat, ezért azt kérdezte, mikor lép ez ellen a kormányzat.
    
2010-ben valóban nehéz örökséget vett át a kormányzat - fogalmazott -, de azóta megduplázódott a problémák száma, és 20 százalék alá csökkent a megfelelő minősítésű vízrendszerek aránya. Szerinte így óriási kihívás az egészséges ivóvíz biztosításának fenntartása, a probléma pedig 1000 milliárd forintos nagyságrendű. Támogatják-e a közműadó kivonását? - kérdezte.
    
Schanda Tamás, az innovációs és technológiai tárca államtitkára szerint a képviselőnek a kérdést „a baloldali barátainak" kell feltennie, hiszen azok „privatizálták szét az ágazatot", és hagyták, hogy „külföldre lapátolják" a profitot, miközben nem fejlesztettek.
    
Közölte ugyanakkor: 2010 óta a szolgáltatók száma 400-ról mintegy 40-re csökkent, ezen cégek pedig minőségibb, felkészültebb, jobb szolgáltatást nyújtanak.  

**************************************************

A Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzetről, az alapjövedelemről és a tiszaújvárosi időközi választásról is szó volt az azonnali kérdések között hétfőn az Országgyűlésben.

Arató Gergely (DK) azt kérdezte, meddig tűri még a kormány az SZFE-kuratóriumának „ámokfutását". Szavai szerint a kabinet és a minisztérium szánalmas módon menekül az SZFE ügyében a felelősség elől. Felidézte, hogy a kuratórium egyoldalúan fogadta el az új alapító okiratot, az új szmsz-t, majd saját magát hatalmazta fel, hogy pályázat nélkül nevezzék ki a rektor-helyetteseket.

Szóvá tette azt is, hogy egy korábbi katonatisztet jelöltek ki kancellárnak. Szerinte a kultúra kiválóságait senki nem fenyegeti, akik azonban elvállalják azt, hogy ennek a kormánynak a pártkatonájaként komisszárjaként odamennek egy egyetemre és letörik az egyetemi autonómiát, azoknak ezért vállalniuk kell a felelősséget.
    
Schanda Tamás, az ITM parlamenti államtitkára úgy reagált: „forr a bosszú önökben és ennek hangot is adtak". Felidézte Gyurcsány Ferenc szavait, miszerint hatalomra kerülése esetén a magyar kulturális és művészeti élet meghatározó alakjait földönfutóvá akarja tenni. Azokat a kiváló művészeti és szakembereket fenyegetik, akik feladatot vállaltak a modellváltás során. Önök semmit sem változtak, ahhoz képest, amit látni lehetett 2006-ban, amikor szemeket lövettek ki, vízágyúval kergettek embereket, véresre vertek tüntetőket az utcákon. A kormány ezzel szemben nem fenyegeti sem a hallgatókat, sem senki mást, és a tüntetésekbe sem avatkoznak be - rögzítette a parlamenti államtitkár, és kiállt a modellváltás mellett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!