Schanda Tamás: Egyes cégek nyerészkedni próbáltak a teszteken

Október elején országos fogyasztóvédelmi vizsgálat indult, amely azt mutatta ki, hogy egyes cégek nyerészkedni próbáltak a PCR-teszteken - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára

Schanda Tamás felidézte, hogy már több mint egymillió mintavétel történt. Ezek többsége ingyenes volt, hiszen csak azoknak kell fizetniük, akik saját elhatározásból teszteltetik magukat.

A kormány azért vezette be a 19 500 forintos hatósági árat a PCR-tesztre, hogy egyetlen cég se tudjon nyerészkedni a járványon, sajnos azonban nem így történt - mondta.

Budapesten még zajlik a vizsgálat, a 19 megye kormányhivatalai azonban már elkészültek vele. Eddig 81 szolgáltatót ellenőriztek, és 20-nál tapasztaltak gondot, azaz minden negyedik cég jogsértő módon járt el - közölte az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!