Schanda Tamás: A gazdaság talpra állításához mindenkire szükség lesz

75 ezer embert segítünk abban, hogy megkaphassa a diplomáját, így több lehetőség nyíljon számára a munkaerőpiacon - mondta kedden az MTI-nek Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára azzal a rendelettel összefüggésben, amelynek alapján aki 2020. augusztus 31-éig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól.

Schanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára

Az államtitkár kifejtette: a koronavírus-járvány a gazdaságban is hatalmas károkat tesz, és a kormánynak mindent meg kell tennie ezek enyhítése érdekében. „Az eddigi tapasztalataink és a józan ész is azt diktálja, hogy a munkahelyek megmentése, illetve a válság miatt megszűnő állások mielőbbi újrateremtése a legfontosabb feladat. Ugyanis ha munka van, minden van" - fejtette ki Schanda Tamás, hozzátéve, hogy a kialakult helyzetben ráadásul lehetetlen elvárni, hogy valaki nyelvvizsgát tegyen.

Mint mondta, ez persze nem jelenti azt, hogy a kormányzat ne tekintené továbbra is fontosnak azt, hogy a fiatalok idegen nyelveket tanuljanak. „A megfelelő szintű nyelvtudás hozzásegíti a hallgatókat és a fiatal felnőtteket ahhoz például, hogy a külföldi szakirodalmat olvasva jobban elmélyüljenek egy adott témában, vagy éppen nemzetközi kutatási együttműködésekben vegyenek részt. Ez az ismeret pótolhatatlan, ezért azt javasoljuk, hogy továbbra is tegyenek meg mindent azért, hogy stabil, a munkájukban is jól használható nyelvtudásra tegyenek szert" - mondta, és hozzátette: most viszont nem azokat az időket éljük, amikor a nemzetgazdaság akár ideig-óráig is lemondhatna az egyébként jól képzett, az adott szakterületen megfelelő ismeretekkel bíró fiatal szakemberekről.

„Ahhoz, hogy a járvány után talpra állítsuk a gazdaságot, mindenkire szükség van. Ezért kellett megtennünk ezt a lépést" - szögezte le az államtitkár. Mint mondta, a kialakult helyzetben szükség van ugyan rendkívüli intézkedésekre, de a kormány továbbra sem mondott le a korábban meghatározott célok eléréséről. „Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek."

Schanda Tamás elmondta, hogy a szaktárcát sokan felkeresik a rendelettel kapcsolatos tudnivalók iránt érdeklődve, de a felsőoktatási intézmények értesítik majd az érintetteket a megfelelő időben, így a felek tisztázni tudják majd a további teendőket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!