Schanda Tamás: Januártól több lesz a minimálbér, mint amennyi 2010-ben az átlagbér volt

A kormány intézkedésének köszönhetően januártól több lesz a minimálbér, mint amennyi a baloldali kormány alatt, 2010-ben az átlagbér volt - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.

Schanda Tamás úgy fogalmazott, a sikeres válságkezelésnek köszönhetően a kormány megakadályozta a bérek csökkenését, a gazdaság visszaesését és a munkanélküliség növekedését.

Sőt, a járvány ellenére már 4,7 millió ember dolgozik Magyarországon és emelkednek a bérek is: januártól 200 ezer forintra nő a minimálbér és 260 ezer forintra a garantált bérminimum – hívta fel a figyelmet az államtitkár, hozzátéve, ez egy újabb szintje a munka és a szakmunkások megbecsülésének.

Schanda Tamás

Schanda Tamás mindezt hatalmas eredménynek nevezte a koronavírus-járvány közepette.

Ne felejtsük el, hogy ezzel az emeléssel a minimálbér magasabb lesz a Gyurcsány-féle baloldal alatti, 2010-es átlagbérnél. A sikeres válságkezelésnek köszönhetően hazánkban erősödik a gazdaság, folyamatosan javul a foglalkoztatás és tovább nő a minimálbér”

– húzta alá a kereszténydemokrata államtitkár.

Hozzátette, ennek számos pozitív hozadéka van és a különböző családtámogatások is emelkedni fognak. Úgy folytatta, a támogató gazdaságpolitikának és a kiemelkedő gazdasági növekedésnek köszönhetően 670 milliárdos adócsökkentéssel támogathatja a kormány a vállalkozások béremelési törekvéseit.

Schanda Tamás azt ígérte, a kormány folytatja a munkát és tovább dolgozik azon, hogy támogassa a dolgozó szülőket a béremelések mellett családi adó-visszatérítésekkel is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!