Schanda Tamás: Már most elő kell készíteni a gazdasági újjáépítést

Már a veszélyhelyzet idején elő kell készíteni a gazdasági újjáépítést, a munkahelyek védelmét, és a veszteségek minimalizálását - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki online sajtótájékoztatóján a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára

Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy a védekezés és a válságkezelés minden minisztérium költségvetését érinti, de a kormányzati intézményeknek, a pártoknak, az önkormányzatoknak, vagy akár a bankoknak is részt kell vállalniuk a terhekből.
    
Magyarország az elmúlt évtizedben megtanulhatta, hogy veszélyhelyzetben csak magára számíthat, az EU-tól pedig segítség helyett most is csak politikai támadásokat kap - jelentette ki. Hozzátette, a magyar gazdaság jó állapota szerencsére lehetővé teszi, hogy az ország kedvező helyzetből kezdje a válságkezelést, ám ezt a segélyek és az ingyenpénz osztogatása helyett a munkahelyekre és a képzésekre kell alapozni.
    
György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára bejelentette, hogy számos gazdaságvédelmi intézkedés segíti az érintetteket: így többek között a rövidített munkaidőben, valamint az innovációs munkakörben dolgozók bértámogatása, a szabad felhasználású egyszeri diákhitel, a diplomájukra várók mentesítése a nyelvvizsga alól, illetve képzések indítása az állástalanná válók számára.
    
György László a szakmai képviseletek visszajelzéseire hivatkozva közölte, hogy informatikai területen több tízezren helyezkedhetnének el, de más jellegű képzések is indulhatnak hamarosan. A kormány idén 50 milliárd forinttal támogatja a munkahelyeket megtartó és létesítő beruházásokat, jövő héten pedig csaknem 2500 milliárd forintnyi garancia- és hiteltermék meghirdetéséről dönthet.
    
Hangsúlyozta, hogy a válság nem csupán visszaeséssel jár, de lehetőséget is teremt a versenyképesség és a hatékonyság javítására. Akár nemzetközi szinten is versenyelőnyhöz juthat az a vállalkozás, amelyik ki tudja használni a kínálkozó alkalmakat, és jól hasznosítja a kiesés miatt felszabaduló időt - fogalmazott.
    
Az államtitkár a fegyelmezett költségvetési politika folytatását ígérte, és elítélte, hogy azok követelnek „hatalmas pénzosztásokat", akik korábban megszorításokkal akartak válságokat megoldani.
    
Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár közölte, hogy az innovációs munkakörben dolgozókat már most sokan keresik külföldi munkalehetőségekkel, a bértámogatásuk tehát nem késlekedhet. A kiírás szerdán meg is jelent, a munkáltatók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be a pályázatokat. Az intézkedés a versenyszférában 33 alkalmazottat érint - tette hozzá.
    
A rövidített munkaidőben dolgozók munkahelyvédelmi bértámogatása csütörtöktől igényelhető, azok után, akik minimum 4 órában, vagyis legalább a munkaidejük felében dolgoznak, és legfeljebb a minimálbér dupláját keresik. A kiesett munkaidő 70 százalékát finanszírozhatja az állam, havi 20 munkanap esetén ez 7 napot jelent. A kérelmeket a cégkapun keresztül lehet benyújtani, az érintettek 8 napon belül kapnak választ - mondta az államtitkár.
    
Kérdésre válaszolva Bodó Sándor közölte, hogy a bértámogatási rendszer szükség esetén változhat, az egyeztetés folyamatos a vállalkozások képviselőivel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!