Schanda Tamás: Most is nyolc nap alatt történik a döntéshozatal

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) arról beszélt az Országgyűlésben, hogy az álláskeresési járadék ügyintézése jelenleg túl lassú és bonyolult. Azt javasolta, hogy az ügyintézési időt 8 napban maximálják, és ha szükséges, akkor ehhez vegyenek fel új munkatársakat. Továbbá - folytatta - legyen elegendő a kérelem benyújtása, a szükséges dokumentumokat az állam gyűjtse össze a kérelmező helyett.

Schanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese
    
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára elmondta: sommás eljárásnál ma is nyolc nap a határidő, ez akkor lehet hosszabb, ha hiánypótlásra van szükség. Hozzátette: a szükséges létszám rendelkezésre áll a kormányhivataloknál, de ha plusz munkaerőre lenne szükség, azt is a biztosítani tudják.
    
Kocsis-Cake Olivio úgy reagált: több mint 160 ezer ember vesztette el állását, egyharmaduknak egy havi tartaléka sincsen, ezért fontos lenne, hogy nyolc napon belül, automatikusan kapják meg az álláskeresési járadékot.
    
Schanda Tamás viszonválaszában megerősítette: most is nyolc nap alatt történik a döntéshozatal normál esetben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!