Schanda Tamás: Több mint százezer új diplomást hozott a nyelvvizsgamentesség

A nyelvvizsga elengedésének köszönhetően mostanáig több mint százezer diplomát állítottak ki, 81 ezret már át is vettek az érintettek.

Schanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára

Eddig mintegy 101 ezer diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a kormánydöntésnek köszönhetően – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára. Jelezte: Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, és ennek a célnak az elérésében a koronavírus-járvány sem jelenthet akadályt. Ezért a gazdaságvédelmi akcióterv egyik intézkedéseként, kiadhatók lettek a nyelvvizsga hiánya miatt eddig beragadt diplomák.

Azok a fiatalok, akik a záróvizsgát már letették, rendelkeznek a megfelelő szakmai ismeretekkel, így hatékonyan részt tudnak venni a gazdaság további erősítésében, ami egyúttal az ő karrierjük építését is segítheti – magyarázta Schanda Tamás.

A kormány döntése szerint, akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják diplomájukat. A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára, a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, mesterképzésekre, osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül. A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez – ismertette a minisztérium közleménye.

A kötelezettség elengedésének köszönhetően mostanáig több mint százezer diplomát állítottak ki, 81 ezret már át is vettek az érintettek. A dokumentumok postai úton hivatalos iratként is kiadhatók. Egyes esetekben – különösen a régebben záróvizsgázottaknál – az oklevél kiállításához adategyeztetésre lehet szükség.

Folyamatosan nő az átvett oklevelek száma, egy hónapja írtuk meg, hogy június végéig több mint 76 ezer olyan diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények, amelyeket nyelvvizsga nélkül vehetnek át a végzett hallgatók.