Schanda Tamás: Újabb 13 milliárd tudományos pályázatokra

Közel 13 milliárd forintra pályázhatnak a kutatók a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) most megnyílt pályázatán – jelentette be szerdán Schanda Tamás. A parlamenti és stratégiai államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint arról is beszélt, hogy a korábbinál kevesebb adminisztrációval, bürokratikus munkával nyerhető el támogatás az alapkutatási projektekhez.

Schanda TamásSchanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese, a KDNP alelnöke (Fotó: Botár Gergely / Kormány.hu)

„A kormány számára kiemelten fontos a tudományos élet és a KFI-tevékenység támogatása, hiszen ahogyan arra a koronavírus-járvány is rámutatott, a felfedezések és új, korszerű megoldások által az egész ország, a teljes nemzetgazdaság erősödik. Az NKFIH által meghirdetett idei OTKA-felhívás pályázói felülete már elérhető. A kiírást megemelt támogatás, könnyített adminisztráció, mindenki számára elérhető tudományos eredmények jellemzik, a kutatók összesen 12,9 milliárd forinthoz juthatnak hozzá” – fejtette ki Schanda Tamás.

Az egyéni kutatóknak, kutatócsoportoknak szóló OTKA-pályázat öt alprogramja az előző évek kategóriáit követi. A tudományos fokozatukat 5 éven belül megszerzett fiatalokat tudományos karrierjük korai szakaszában a Posztdoktori kiválósági program támogatja, míg a Fiatal kutatói kiválósági program már a saját, önálló kutatási téma elindításához és az önálló kutatócsoport létrehozásához ad segítséget. A tapasztaltabb kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok a több mint 30 éves múltra visszatekintő Kutatói témapályázat mintájára indított alprogramban igényelhetnek támogatást. Két további alprogram keretében ismét lehetőség nyílik a magyar-osztrák és magyar-szlovén kutatói együttműködésben megvalósított projektek támogatására is.

Szabó István, az NKFIH elnökhelyettese a közleményben kiemelte: a korábbiakhoz képest idén még rugalmasabb a támogatások felhasználása és a költségelszámolás, tovább csökkennek az adminisztratív terhek. Az újítások elsődleges célja, hogy a támogatott projektek kedvezményezettjei a lehető leghatékonyabban használhassák fel erőforrásaikat az eredmények eléréséhez.

A közfinanszírozású projektekben kiemelt követelmény a színvonalas publikálás, hogy a kutatási eredmények a nemzetközi tudományos közösség és a széles nyilvánosság számára is láthatóvá váljanak. A nyertes kutatóknak feladata, hogy publikációikat a nyílt hozzáférés (Open Access) jegyében térítésmentesen elérhetővé tegyék, ennek költségei az eddigieknél jóval kedvezőbben számolhatók el – olvasható a közleményben.

Magyarország tudományos teljesítményéhez jelentősen hozzájárul a kiszámítható kutatásfinanszírozás, az egyéni és az intézményi kutatási kiválóság támogatása. Az előző OTKA-felhívásra közel 1400 pályázat érkezett, közülük 340 nyertes projekt indulhatott el 2020-ban összesen 11,5 milliárd forint támogatással. A pályázók száma évről évre dinamikusan nő, így az idei kiírásra is nagy érdeklődés várható az ITM szerint.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!