Semjén Zsolt: Adjon erőt a márciusi ifjak hazafisága!

Magyarország miniszterelnök-helyettese, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke nemzeti ünnepünk alkalmából videóüzenetet tett közzé.

A nemzeti megmaradás szempontjából mindig ugyanaz volt a feladatunk a történelem során - fogalmazott Semjén Zsolt.

A kormanyfőhelyettes emlékeztetett, Szent István korában ez a feladat úgy hangzott: a keresztény magyar Európához való csatlakozás és a szuverén magyar állam megteremtése. 1848-ban úgy: haza és haladás, vagyis a szuverén magyar állam, a függetlenségünk kivívása és a polgári átalalulás.

1956-ban pedig az volt a cél, hogy takarodjanak ki a megszálló szovjet csapatok hazánkból, és legyen egy polgári jogállam Magyarországon.

A mi korunkban pedig az a feladatunk, hogy megvédjük a szuverén magyar államiságot és keresztény civilizációnkat, másfelől pedig védekezni tudjunk a vírussal szemben, le tudjuk győzni; újra tudjuk indítani az országot, s folytatni tudjuk az országépítést

- hangsúlyozta Semjén Zsolt.

Ehhez adjon erőt a márciusi ifjak hazafisága - zárta gondolatait a kereszténydemokrata pártelnök.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!