Semjén Zsolt: Kiegyezni a politika is tud, de kiengesztelődni csak a lélek tud

Kiegyezni a politika is tud, de kiengesztelődni csak a lélek és ebben megkerülhetetlen szerepe van az egyházaknak – mondta a miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke pénteken Pannonhalmán.

„Mi reménykedünk a kiegyezésben, de ennek végső alapja a kiengesztelődés, és ebben nagy tisztelettel figyelünk az egyházakra” – tette hozzá Semjén Zsolt a bencés főapátságban rendezett, Keresd a békét és járj utána! nemzetközi ökumenikus konferencián.

A konferencián I. Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka elmondta, a természettel való béke összefonódik az embertársakkal való békével. A társadalmi igazságosság feltételezi az Istennel való békét.

A pátriárka hozzátette, a béke egy másik szó a Krisztusban való megújulásra, a keresztény egyházi létezésre. Az ortodox egyház az isteni liturgiában imádkozik a felülről jövő békéért, és az egész világ békéjéért.

Az egyház békéért való munkálkodása valójában életének, igazságának lényeges kiterjesztése, melyhez az egyház egységéért folytatott küzdelem is hozzátartozik, mely az ökumenikus mozgalom keretein belül zajlik – emelte ki I. Bartholomaiosz.

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát köszöntőjében rámutatott, ez a konferencia jel a világ számára, hogy különböző felekezetek és különböző földrészek Istenben reménykedő, krisztushívő tagjai képesek szót érteni, a közelmúlt sebeit gyógyítani, felelősséget vállalni a jövő társadalmának békéje érdekében.

Balog Zoltán, a református zsinat lelkészi elnöke úgy vélte, különleges keresztény adomány, hogy ökumenikus keretekben az egyházak úgy tudnak összejönni, imádkozni, gondolkodni és cselekedni, ahogy mások nem.

Elmondta, arra van szüksége a világnak, hogy „együtt legyen közös keresztény üzenetünk, hitvallásunk, melyben a közös legalább annyira fontos, mint maga az üzenet”.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hangsúlyozta, a vallási töredezettség idején megjelenik együttműködés szelleme, a kölcsönös tisztelet szükségessége.

I. Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka a Pannonhalmi Főapátság meghívására érkezett hatnapos látogatásra Magyarországon, ortodox egyházi vezetőként látogatásának középpontjában kifejezetten az ökumenikus és vallásközi párbeszéd, illetve a béke építése áll.

Semjén Zsolt teljes beszéde ITT olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!