Semjén Zsolt: Köszönjük Magyarország választópolgárainak a magas részvételt és a határon túliak nemzethűségét!

Magyarország miniszterelnök-helyettese, a KDNP elnöke Gulyás Gergely (Fidesz) Miniszterelnökséget vezető miniszterrel tartott sajtótájékoztatót a Bálnában a vasárnapi országgyűlési választások és gyermekvédelmi népszavazás urnazárását követően.

A részvétel magas lesz, a legfrissebb adatokból arra lehet következtetni, hogy hajszál híján meg fog egyezni a négy évvel ezelőttivel, és a magas részvétel a demokrácia győzelmét jelenti - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap, a Fidesz-KDNP budapesti eredményváró rendezvényén tartott sajtótájékoztatóján.

Mindig elmondtuk, hogy ha az országnak polgári-kereszténydemokrata-jobbközép kormánya van, akkor a demokrácia erős, (...) egy ilyen magas választási részvétel a demokrácia győzelmét jelenti, és erős felhatalmazást ad az új országgyűlésnek"

- fogalmazott.

A miniszter elmondta: az urnáknál a szavazás befejeződött, a választási helyiségek bezártak, és úgy tudják, hogy nagyon kevés helyen, nagyon kevesen várakoznak, tehát semmi akadálya annak, hogy negyed-fél óra múlva az utolsó szavazóhelyiség is bezárjon.

Semjén Zsolt és Gulyás Gergely sajtótájékoztatója

Gulyás Gergely köszönetet mondott azoknak, akik éltek állampolgári jogukkal és részt vettek az országgyűlési képviselő-választásokon, függetlenül attól, hogy kire szavaztak. Külön köszönetet mondott azoknak, akik a kormánypártokat támogatták.

Emellett elismerését fejezte ki mindazoknak, akik a választás lebonyolításában működtek közre. Mint mondta, több tízezer ember dolgozott azon, hogy a választás technikai lebonyolítása hibátlan legyen. Hozzátette: úgy látják, hogy - ahogyan eddig is -

a magyar választási szervek most is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Elmondta azt is: közel százezer aktivista vett részt a kormánypártok részéről az utolsó napokban a választásokon való részvételre buzdításban. Külön köszönetet mondott a szavazókörökben ülő pártdelegáltaknak, és azt is megköszönte, hogy "elfogadva egy ellenzéki javaslatot", a népszavazást is egyidejűleg le tudták bonyolítani.

Gulyás Gergely kiemelte: a következő órákban izgalommal várják a választás eredményeit.

Láttuk az első előrejelzéseket, amik optimizmusra adnak okot, de természetesen az utolsó szavazatig mindent meg kell számolni és azt követően lehet eredményt hirdetni"

- tette hozzá.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökeként szintén köszönetét fejezte ki minden magyar polgárnak, aki részt vett a választásokon.

A KDNP elnöke kiemelte:

a parlamenti választás és a népszavazás a demokrácia ünnepe, és fontos, hogy a következő Országgyűlésnek erős legitimációja legyen.

Semjén Zsolt azt mondta, a magas részvétel mindezt erősíti.

Fontosnak nevezte továbbá, hogy a népszavazáson magas volt a résztvevők száma. A választók döntése a kormány számára egyértelműen ki fogja jelölni az irányt - fogalmazott..

A miniszterelnök-helyettes ismét megköszönte a határon túli nemzettársaknak a nemzethűséget, hogy jóval nagyobb számban vettek részt a választáson, mint négy évvel ezelőtt.

Így

a következő parlament az összmagyarság parlamentje,

minden magyarnak, bárhol él a világon, a politikai akarata megtestesül a következő Országgyűlésben - mutatott rá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!