Semjén Zsolt: A magyar nemzet mindig akkor volt sikeres, ha hűséges volt a Szent István-i örökséghez

Államalapító Szent István fundamentuma a megmaradásunkat jelenti, nekünk pedig ma is az a küldetésünk, hogy országépítők legyünk – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke az állami ünnep alkalmából a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjak átadásakor csütörtökön Budapesten, a Karmelita kolostorban.

Kallós-díj átadása

A politikus szerint mindenkinek ott kell országépítőnek lennie, ahová a gondviselés állította, legyen az a Vajdaság, Kárpátalja, a Felvidék vagy bármelyik része a világnak.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a magyar nemzet mindig akkor volt sikeres, ha hűséges volt a Szent István-i örökséghez és akkor jutott vakvágányra a történelemben, ha ettől az úttól akár jobbra, akár balra letért.

Hangsúlyozta:

minden nemzetnek joga és kötelessége a megmaradás szolgálata az egyetemes emberiség érdekében; minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték; bármelyik eltűnik a történelemből, az egyetemes emberiség lesz pótolhatatlanul szegényebb, ezért is „kötelességünk megőrizni a magyarságunkat, mert ezt az értékgazdagságunkat csak mi adhatjuk” az egyetemes emberiségnek.

Semjén Zsolt idézte Kallós Zoltánt, a néhai nemzet művészét, Kossuth-nagydíjas néprajztudóst, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagját, aki azt mondta: „addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk”.

Kallós-díj átadása

A miniszterelnök-helyettes kiemelte: egy nép számára, főleg egy létszámában kis nép számára akkor van megmaradás, ha minden tagjában benne él az a büszkeség, hogy érdemes ehhez a nemzethez tartozni. Hozzátette:

nincs még egy család a történelemben, amely annyi szentet adott volna az egyháznak, mint az Árpád-ház és nincs még egy nép, amelyik arányában annyi Nobel-díjast adott volna az emberiségnek, mint a magyarság.

Véleménye szerint azért fontos, hogy magyarul „tudjuk látni a világot”, mert olyan csodálatos kincs „örökösei vagyunk”, ami lehetővé teszi a teljes emberi kibontakozást, és olyan értékgazdaságot jelent, amit más nyelven, más kultúrában „nem tudnánk megtenni”.

Kallós-díj átadása

Utalva Kallós Zoltán szavaira, Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a zenei, a tánc- és a beszélt anyanyelvünk tart meg és segít abban, hogy „kihozzuk magunkból” azt, amit a Jóisten talentumként adott, lehetővé teszi az egyén kiteljesedését és a magyar nemzet fennmaradását.

Leszögezte: amikor „a magyarságért küzdünk, elismerjük” minden nemzetnek azt a küldetését, hogy saját magát megőrizze az egyetemes emberiség számára.

Kallós-díj átadása, Semjén Zsolt

„Nemzetfelfogásunk két szélsőséget utasít el”, amely nem tekinti értéknek a nemzeti létet, és a sovinizmust, amely tagadja más nemzetek létezéshez való jogát – mondta.

Magyarország miniszterelnöke a külhoni magyarságért végzett áldozatos tevékenységet 1995 óta díjjal ismeri el. A kitüntetés eleinte a Kisebbségekért Díj nevet viselte és két tagozattal rendelkezett: a Hazai Kisebbségekért és a Külhoni Magyarságért Tagozattal. A magyarországi nemzetiségi törvény elfogadása után, 2011-től a hazai nemzetiségek és a külhoni magyarok külön-külön díjban részesülnek.

Kallós-díj átadása

A díj a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és külföldi személyeknek és szervezeteknek adható.

Kallós-díj átadása

Évente legfeljebb tíz díj adományozható. A díjak átadására minden évben augusztus 20-a alkalmával kerül sor.

A Külhoni Magyarságért Díj elnevezése – a Magyar Állandó Értekezlet 2018. évi ülésének javaslatára – Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjra módosult.

Kallós-díj átadása

A díjat a miniszterelnök a nemzetpolitikáért felelős miniszter útján tett előterjesztésre adományozza, az elismeréssel emlékplakett, továbbá – személyenként vagy szervezetenként – egymillió forint jutalom jár.

Kallós-díj átadása

Idén a Csíkszeredai Régizene Fesztivál szervezőjeként ismertté vált Ferencz Angéla néprajzkutató, közösségszervező, Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia nyugalmazott igazgatója, a Székelyföldön található Haszmann Pál Múzeum, a Komáromi Jókai Színház, Simek Viktor rajztanár, karnagy, a vajdasági Egység Művelődési Egyesület, az ugyancsak vajdasági Hét Nap hetilap, a pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, valamint a Németországban működő Csöbörcsök Néptáncegyüttes részesült a díjban.

Kallós-díj átadása

Elismerő oklevélben részesült a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ.

A díjakat Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára adta át.

Kallós-díj átadása

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!