Semjén Zsolt: Magyarország számára kiemelten fontos a vízimadarak védelme

Magyarország számára kiemelten fontos a vizes élőhelyek és a vízimadarak védelme, ezt évtizedek óta számos intézkedéssel igyekszünk biztosítani - mondta Semjén Zsolt kedden egy budapesti nemzetközi konferencián.

Semjén Zsolt

A miniszterelnök-helyettes az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás (AEWA) részes felei találkozójának megnyitóján beszélt. Hangsúlyozta: Magyarország 2003-ban csatlakozott az AEWA-hoz, ennek hatálya alá 253 vízimadár tartozik, köztük számos hazánkban is fészkelő vagy itt átvonuló faj.

Semjén Zsolt szólt arról, hogy a már a hazai természetvédelem első lépése szorosan kötődött a vízimadarak védelméhez.

Semjén Zsolt

Kitért azokra az elmúlt évtizedekben tett intézkedésekre, amelyeket Magyarország a nagykócsag védelmében tett. A 20. század elejére a kipusztulás szélére jutott vándorló vízimadár állománya ezeknek köszönhetően megerősödött, a nagykócsag a magyar természetvédelem címermadarává vált - tette hozzá.

A védelemben részesülő területek az országnak ma mintegy 22 százalékát teszik ki, ennek több mint kétharmada pedig kifejezetten a madarak, azon belül a vízimadarak védelmét is szolgálja.

A magyar nemzeti parkok az elmúlt tíz évben korábban soha nem látott mértékű természetvédelmi beruházásokat valósítottak meg. Összesen több mint 300 ezer hektáron javítottuk az élőhelyek állapotát" - szögezte le Semjén Zsolt.

Semjén Zsolt

Kitért arra, hogy a vándorló vízimadarak számos veszélynek vannak kitéve vonulásuk alatt, ezért nemzetközi összefogás, az érintett útvonalakon jogi szabályozás szükséges védelmük érdekében, hiszen megfelelő nyugalmat, élő- és táplálkozóhelyeket kell biztosítani számukra.

Semjén Zsolt

Szólt a 2011-ben magyar kezdeményezésre öt ország (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Szerbia, Szlovénia) részvételével létrehozott Mura-Dráva-Duna bioszféra rezervátumról, amely - mint mondta - világviszonylatban egyedülálló összefogás.

A bioszféra rezervátum teljes területe megközelíti az egymillió hektárt, ennek egyharmada Magyarországon található"

- tette hozzá.

A miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, hogy óriási kihívást jelent az illegális elejtések visszaszorítása, a túlhasznosítás mértéke.

Semjén Zsolt

„A globálisan veszélyeztetett vízi vadfajok drasztikus állománycsökkenésének legfőbb oka a vizes élőhelyek bolygatása, megváltoztatása, az ilyen területeken megvalósuló beruházások. Ilyenek a vonalas létesítmények, a légvezetékek és szélerőművek által okozott pusztulás, valamint a nem fenntartható vadászat" - mondta Semjén Zsolt. A fajmegőrzés szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte, hogy kellően nagy kiterjedésű vízfelületeket és ezzel szomszédos táplálkozóterületeket magában foglaló kíméleti területek álljanak rendelkezésre.

Bár a koronavírus-járvány miatt a konferenciát a tervezetthez képest egy évvel később tartják, Semjén Zsolt örömtelinek nevezte, hogy Magyarország a természetvédelem szempontjából ilyen fontos egyezmény 8. találkozójának otthont adhat.

Konferencia a vízimadarak védelmében

A megnyitón felszólalt Mohlago Flora Mokgohloa, a dél-afrikai erdészeti, halászati és környezetvédelmi minisztérium főigazgató-helyettese, aki a fehérarcú fütyülő kacsa és az afrikai pingvin populációjának védelmére tett intézkedésekről is beszélt.

Amy Fraenkel, a vándorló vadon élő álltfajok védelméről szóló egyezmény (CMS) főtitkára az 1995 óta létező, 121 országot tömörítő AEWA fontos szerepéről szólt.

J. Trouvilliez Semjén Zsolttal

Jacques Trouvilliez, az AEWA főtitkára pedig arról, hogy a civil társadalmaknak és a kormányoknak össze kell fogniuk az élőhelyek megmentéséért.

A konferenciára küldött videoüzenetében Inger Andersen, az ENSZ helyettes főtitkára, a világszervezet környezetvédelmi programjának ügyvezető igazgatója a klímaváltozás, a biodiverzitás-csökkenés és a környezetszennyezés káros hatásait nevezte a vándorló vízimadarakat fenyegető legégetőbb problémának.

Az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás (AEWA) részes feleinek találkozója pénteken zárul Budapesten.

Semjén Zsolt nyitóbeszéde itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!