Semjén Zsolt: Meg kell védeni keresztény civilizációnkat

Meg kell védeni Magyarország keresztény civilizációját az Európára zúduló iszlám inváziótól – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a nemzeti konzultáció keddi siófoki állomásán.

Semjén Zsolt kiemelte: a keresztény civilizációt úgy védhetjük meg, ha kitöltjük a nemzeti konzultációt, ezzel felhatalmazást adva a kormánynak, hogy Brüsszelben is meg tudja védeni a keresztény kultúránkat, nemzeti szuverenitásunkat, családjainkat – húzta alá.

Szavai szerint „három kérdésben is harcban állunk Brüsszellel”.

Az első, hogy nem engedjük be az illegális migrációt Magyarországra, szó sem lehet kötelező betelepítési kvótáról

– jelentette ki.

Semjén

A másik kulcsfontosságú téma Ukrajna. Semjén Zsolt emlékeztetett: a nyugati terv az volt, hogy Ukrajna megnyeri a háborút nyugati segítséggel, azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán ellentámadás kudarc, a szankcióktól az orosz gazdaság nem roppant meg, és Putyin elnök sem rendült meg hatalmában. Ezzel ellentétben Európa belerokkant a szankciókba - fogalmazott. Ebből az következik, hogy egy új Ukrajna-stratégiára van szükség – szögezte le.

Semjén

 

Mint mondta, irreális, hogy most Ukrajnát felvegyük az Unióba.

Semjén Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy

válaszolni kell arra a kérdésre, hol van Ukrajna határa? Van egy nemzetközi jogilag elismert határa, ám jelentős területeit az orosz hadsereg ellenőrzi. Lakossága többsége elhagyta Ukrajnát, és állam létét is az EU segélyei tartják fent.

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: ha Ukrajna uniós országgá válna, akkor egy háborúban álló országot vennénk fel az unióba, és könnyen háborús konfliktusban találnánk magunkat. Ráadásul attól kezdve az agrártámogatások, a kohéziós pénzek Ukrajnába mennének – jegyezte meg.

Semjén

Kijelentette: nem reális Ukrajna felvétele az Európai Unióba, hanem egy speciális státuszt kell ajánlani az országnak, mint például Törökország esetében. 

Semjén Zsolt a gyermekvédelmi törvény kapcsán elmondta, a gyerekek szexuális felvilágosítása a szülőkre tartoznak, nem pedig LMBTQ lobbi-csoportokra – jelentette ki.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!