Semjén Zsolt megköszönte a csíkkarcfalvaiak nemzethűségét

Az ember lélek-szellem-test összetettségéből áll, a magyar kormány támogatásai ezt tükrözik, a templomoktól az iskolákon át a sportcsarnokokig – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke szombaton Csíkkarcfalván, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia sportkollégiumának avatóján

Semjén Zsolt elmondta, hogy az Orbán-kormány több mint háromezer templomot épített, illetve újított fel a Kárpát-medencében, az oktatási rendszert az óvodától az egyetemig megújította, a határokon kívül pedig többek között ezer óvodát épített vagy újított fel.

Hasonlóan fontosnak tekintik a sport támogatását is, elismerve a régi mondás igazságát: ép testben ép lélek

 

– fűzte hozzá.

SemjénZS

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, a magyar kormány a templomoktól az iskolákon át a sportcsarnokokig mindent támogat, ami a magyar megmaradást szolgálja.

Természetes kötelessége az anyaországnak, hogy a Kárpát-medencei magyarságot támogassa, mert a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és minden magyar ember életminősége javuljon – jelentette ki.

Gyerekek

Hozzátette: az anyaországi magyarok sokat köszönhetnek az elszakított területeken élő magyarságnak.

Mi tanulhatunk tőletek magyarságot, megmaradni akarást. Köszönöm Magyarország kormánya nevében a nemzethűségeteket

 

– jelentette ki Semjén Zsolt.

SemjénKelemen Hunor RMDSZ-elnök hangsúlyozta, hogy az intézménnyel gazdagodott Székelyföld.

Tánczos Barna, az akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnöke leszögezte: jégkorong nélkül nem lenne teljes a székely identitás.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!